Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Dékáni Árpád utódai
megoldatlan maradt. Mert miközben a tervezőnek sikerült a magyar formavilágot megjeleníteni, a csipke maga posztóvá, bőrré, fává, kővé vált. Nem volt más út: Vissza a csipketextúrához! Erre az útra Stepanek Ernő és Pongrácz Margit lelt rá legelőbb. Sajátságos, hogy a magyar formáknak ezen a fokon való alkalmazása mily kevéssé adott módot a határtalan gazdagságú halasi technika érvényre juttatására. Pongrácz Margitnak az ebben az időben készült csipkéi a többféle öltés alkalmazása ellenére is korábban a tüllhímzések hatását keltették. Ezekkel szemben újabb darabjain a vonal hátrányára szinte tobzódnak a csipkeöltések. Éppen a velencei csipkére emlékeztető bravúroskodás volt az, ami csábíthatta volna a tervezőket. Szerencse, hogy ez az irányzat nem lelt követőre a halasi csipke tervezői között. A kompozíció merész vonalvezetésével már túllépte az előző csipkék fogyatékosságait. Bátran mondhatjuk, hogy Pongrácz Margit és Stepanek Ernő tervei nyomán ez időben született az új halasi csipke, a művészi csipkévé nemesült magyar formavilág. Ám az egyik probléma jóformán még meg sem oldódott, amikor a tervezők máris újabb feladatokkal találták szemben magukat. Egymástól függetlenül, de egy időben jelentkezett az alakos ábrázolás, a szabályos idomokba foglalt kompozíciók problémája. Erősen dekoratív csipkéiben már Dékáni is alkalmazott az ornamentikához minden esetben alkalmazkodó állati figurákat, egy-két esetben stilizált emberi alakokat is. Vitatható, hogy a csipke mennyiben alkalmas és hivatott az állati és emberi alakok figurális, képszerű ábrázolására. A csipke nem kép. Textúrája erős áttörtséget követel, ami ellentétben áll a testszerüséggel. Rendeltetésénél fogva ki van téve az anyag elhúzódásának, ami az ábrázolt forma torzulásával jár. Mindebből következik, hogy amennyire kedvez a dekoratív vonalú ábrázolásnak a csipke, annyira nem tűri a realista vagy naturalista állati vagy emberi alakokat. Az állati és emberi alakok központi ábrázolásával Dékáni után elsőnek Stepanek Ernő kísérletezett. Első pillantásra megállapítható, hogy Stepaneknek a róka és a holló meséjét idéző térítője (6. sz. kép) már összehasonlíthatatlanul jobban sikerült, mint Dékáninak az egymást karoló kalotaszegi pár megoldása (5. sz. kép). Bármennyire is igyekezett a tervező stilizálni a kalotaszegi párt, a csipkevarrót olyan feladat elé állította, amelynek az nem tudott megfelelni. Az alakok torzak, a kihangsúlyozásukra szánt „pókozás” inkább zavar, mint kiemel. A csipke tagolása megközelítőleg sem sikerült úgy, mint az előbbi esetben. Az állati alakok, bár dekorativitásuk bizonyos torzítással jár, szerves kiegészítői az őket körülvevő növényi formáknak. Az ilyen, közkedvelt madár- és állatfigurákat ábrázoló darabok valóban a népművészeti formákat idézik a nézőben, s alakjai tökéletesen beleilleszkednek a kompozícióba. Ezekkel szemben a népszínmű hatású, úgynevezett „idilles” csipkék - bár szintén kedveltek és keresettek voltak - nem tartoznak a halasi csipke művészetének maradandó emlékei közé. Mária unszolására a tervezők a nagyobb vásárlókedv biztosítása érdekében jó néhány hasonló tárgyú figurális csipketervet készítettek. Stepanek Ernő 72
