Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)

Névjegy - Wicker Erika: Névjegy – Fehér Zoltán

Cumania 28. Wicker Erika NÉVJEGY: FEHÉR ZOLTÁN 1931. december 29-én született Jászapátin. Édesanyja Boros Julianna (1907-1995), édesap­ja Fehér József (1897-1989). Felesége Jelencsity Anna (1930-2007), gyermekeik: Anikó (1957-), Ildikó (1961-). TANULMÁNYAI Az újkécskei elemi népiskolában töltött négy év után 1940 és 1945 között a kiskunfél­egyházi Városi Katholikus Szent László Gim­náziumban folytatta tanulmányait. Többnyire vonatozó bejáró diák volt, akárcsak akkor, amikor a Szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázi­umban tanult 1950-ig. Ebben az évben kezdte el a szegedi Pedagógiai Főiskolán a magyar­ének szakot, melyet 1953-ban fejezett be. 1979-1981 között levelező tagozaton végez­te el a pedagógia kiegészítő szakot a szegedi József Attila Tudományegyetemen. 1984-ben ugyanitt doktorált, disszertációjának címe: A paraszti nevelés változásai egy parasztfalu­ban (az első világháború végétől napjainkig.) 1954-1975 között számos tanfolyamot, to­vábbképzést is sikerrel végzett el. DIPLOMÁI 1950: Érettségi, Beloiannisz, korábban Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok; 1953: Általános iskolai tanár, Szegedi Pedagógi­ai Főiskola; 1954: Alapfokú népzenei tanfo­lyam, Népművészeti Intézet; 1960-1963: Di­alektikus és történelmi materializmus; 1962: Alapfokú könyvtárosi tanfolyam, Katona József Megyei Könyvtár, Kecskemét; 1970-es évek: Ének bázisnevelői továbbképzés or­szágjárással, kb. 5 év; 1972-1975: Marxizmus- Leninizmus Esti Egyetem; 1981: Pedagógia szakos előadó, József Attila Tudományegye­tem, Szeged. MUNKAHELYEI, MEGBÍZÁSAI 1952-1975: Bátyai Általános iskola - ma­gyar és ének tanítása, honismereti szakkör vezetése; 1960-as évek: Egy cikluson át köz­ségi tanácstag; 1975-1991: Bajai (később Eöt­vös József) Tanítóképző Főiskola - szolfézs, ének-zene tantárgy-pedagógia tanítása, nép­rajzi diákkör és fakultatív szakkollégium ve­zetése, hallgatói tanulmányi csoportvezető; 1980-as évek: Négy éven keresztül előadó és vizsgáztató a bajai és a kecskeméti néptánc­oktatói tanfolyamokon; 1989-1993 Egyház- községi tanácstag; 1991: Nyugdíjba vonu­lás címzetes főiskolai tanárként; 1957-2007: Könyvtárvezető, Bátyai Községi Könyvtár, heti 4 órában. NÉPRAJZI GYŰJTŐMUNKÁI 1950: Újkécske, népdal; 1952-napjainkig: Bátya, a néprajz minden ága; 1954: Kelemér, népdal; 1954: Hevesaranyos, népdal; 1954: Jászalsószentgyörgy, népdal; 1960: Putnok, néphit, népdal; 1970-es és 1980-as évek: Kecel, Fájsz, Szánk, Móricgát, Érsekcsanád, Csávoly, Dusnok. Egyéb néprajzi tevékenységei napjainkig Ismeretterjesztő előadások Honismereti Ifjúsági Táborokban (Kunszentmiklós, Kis- kunmajsa), a megye több településén és a gödöllői egyetem Tájtörténeti konferenciá­in (Kecskemét, Homokmégy, Kalocsa, Baja, Bátya); Megjelent könyveinek bemutatói (Bátya, Kalocsa, Baja); Részvétel az önkéntes gyűjtők országos tanácskozásain; Néprajzi tárgygyűjtés (Bátya); Néprajzi gyűjtemény létrehozása (Bátya); Zsűrizés népdalköri be­mutatókon. 325

Next

/
Oldalképek
Tartalom