Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
Néprajz - Bereznai Zsuzsanna: Egy kecskeméti polgári háztartás a 20. század elején
Egy kecskeméti polgári háztartás a 20. század elején den fal be volt polcozva. Itt tárolták a lisztet, a krumplit, a zsírt, a sarokban homokban a zöldséget. A polcokon szép rendben a sorakoztak a befőttek: sok cseresznye, meggy, áfonya befőtt, ecetes uborka, szárított, felvidéki gomba, kis fa bödönben liptói túró, kenyér és egyebek. Az istállóban a falon szögre akasztott petróleumlámpa lógott, ám a tűzveszély miatt nyílt lángot nem használtak itt, és a „krajcá- ros" papírdobozos gyufát használat után vigyázva dobták el. Az istállóban az alomnak használt szalma és a takarmány széna nagy tűzveszélynek tette ki a házat. A sarokban fából készült, nyeles „lópitli" volt a lovak ivóedénye. A jászol előtt az erős, széles fa padozat alatt kis gödörszerű árok húzódott a vizelet levezetésére. A fapadozatra pedig szalma került, ide heveredett le a ló. Az ürülék az állás szélére hullott, amit a kocsisok a trágyadombra hordtak ki. A lovakat esténként kefélték, ápolták. Az istállóban „amoniák" szaga terjengett, amely a legyeket tartotta távol. A lovakat nem volt szokás kikötni a jászolhoz, hanem „békességben álltak, ettek, aludtak" munkájuk elvégzése után a viszonylag tágas, nyáron hűvös, télen enyhe meleget nyújtó helyiségben. Az istállókat két fix fizetésű kocsis tartotta rendben: „a harminckét éves, barnahajú, nős Jani a legrégibb, lovait igen szerető" férfi, a másik a negyven körüli, nős István". O az istállóban aludt, míg társa a gazda háza melletti szoba-konyhás lakásban. István vasárnaponként ünneplő ruhában ment feleségével a templomba, ám a „perkálszoknyás, fejkendős asszony" két lépéssel mindig hátrébb követte férjét. A konyhával átellenben, attól néhány lépés távolságra volt a lakás. A bejárati ajtón belépve üvegezett „veranda" következett, amely keletre nézett. Az egész vadszőlővel volt befuttatva, amely „az ajtó felett is szinte átkarolja a bejáratot, és állandó zöldjével oly kellemes, ősszel pirosán mosolyogva búcsúzik a nyártól". „Az üvegveranda, amely egy lakószobát helyettesít egész évben, a család legkedvesebb helye." Középen egy nagy asztal állt, ott étkezett a család. A terítésért hol az egyik, hol a másik leány volt felelős. A tiszta fehér abroszra felkerültek a „dupla tányérok", az evőeszközök a megfelelő helyre, a poharak, a szalvéták, a só és a kenyértartó. A teríték egyetlen darabja sem hiányozhatott - az anya ellenőrizte a munkát. A család mindig közösen étkezett, ahonnan ebédidőben senki nem maradhatott el ok nélkül. „Az asztaltól nem illett felállni, elszaladgálni a konyhába, mert a cseléd tálalt, édesanyám osztott, és erre a házirendre vigyázott is." Ebéd után a piros-fekete mozaikpadlót fel kellett söpörni, és a nyári melegben reggel és délután is felmosni a konyhai, kissé zsíros öblögető vizéből, mert attól lett „tükörfényes". Egy virágállvány és egy kis szekrény állt még benne. Két ajtó nyílott belőle: az egyik az udvarra, a másik az utcai frontra nyíló „nagyszobába", illetve ebédlőbe. Az ebédlő kétablakos „nagyszoba" volt, közepén állt a nagy ebédlőasztal, körülötte a székek, az asztal alatt a nagyszőnyeggel, amely nem ér el a falig, hanem köröskörül kilátszik a „belakkozott padló". Az ebédlőben az ajtó mellett, az ablakokkal szemben állt a szoba egyik jelentős bútordarabja: a „kredenc" - „német stílusú, faragott oszlopszerű díszekkel az ajtók szélén". „Oh, hányszor törülgettem mutató ujjamra csavart porronggyal az átkozott faragott díszítéseket, mert arról másképpen nem lehetett a port letörölni. Az esetleg poros bútor a háziasszony szégyene lett volna, a pletyka szanaszét viszi a városban." A „kredenc" zárt alsó részében őrizték a teljes, virágos étkészletet: „dupla lapos és mély tányér ok, leveses, húsos, tésztás tálak szomszédságában szószos talpas tál, üvegtál, sótartó, az elmaradhatatlan fogpiszkáló". Az alsó rész pultszerű tetején ezüst cukortartó, gyertyatartó, kenyérkosár, mögöttük feltámasztva a kisebb és nagyobb tálcák. „A kredenc három tagos felső része telve mindenféle gyönyörűségekkel. Színes porcelán, cakkos szélű teás, kávés csészék, csészealjak álltak glédában az egyik, a másik oldalon boros, sörös, vizes poharak, kancsók példás rendben. A polcokat díszes kézimunka szegélyezte. Ez a sok szép porcelán hozzátartozott az akkori élethez, mert látogatásoknál, ebéd, vacsora vagy finom uzsonna során dívott." A „kredenc" melletti sarokban nagy, fehér zománcos „meidinger kályha" állt, rácsos-gombos tetővel fedve. Ebben a szobában mindig ünnepélyes rend és tisztaság uralkodott. Az asztalon vagy a szé149
