Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)
Iványosi-Szabó Tibor: A mezővárosi autonómia formálódása Kecskeméten a XVI-XVII. században
28 Iványosi-Szabó Tibor Ferenc nádornak, örökségként jutott részének, ezen „1/4 városi birtoknak már ekkor aránylag igen magas censusa volt, melyről méltán feltételezhetjük, hogy az a többi földesurak illetményéhez képest nem is a birtok mennyisége, hanem a birtokos önkényü hatalma szerint volt megállapítva..." Számára „...noha 100 forint volna az adó esztendőnként", 9 2 már 1659-ben „fizet a város census fejében 600 császári tallért, 1660-tól 1669-ig pedig 800 ezüst tallért évenkint és némely kézi ajándékot." ' 3 Ennek a „kézi" ajándéknak az értékét a következő néhány vásárlás érzékelteti: „Amely 188 tallért hagyott Csaba János uram palatinusné asszonyunk ökreire, abban volt poutura pinz hatvan pouturájával olvasván, tizenöt tallérra való, garas tízpolturás hatával volt 19 tallér." 9 4 Bíró uram palatínus urunkhoz őnagyságához indulván 12 szőnyegekkel, vitt költségekre tall. 32. Item tall. 23." 9" „Bíró Miklóstúl vettünk 42 disznókat palatínus urunknak, tallért adtunk az árokban 78 Tallér, közte arany, garassal 36, timon 42, olvasván 10 timont egy tallérért." 9 6 A nádor önkényes eljárása érthetően a többi földesúr követelésére is hatott. 1668-ban bekövetkezett halála előtt végrendeletében birtokait feleségének, Szécsi Anna Máriának testálta, mivel öccsének, Pálnak minden jogos birtokigényét már korábban kielégítette. Ezért Kecskemét néhány évig Szécsi Annához Murányba küldte a földesúri cenzust és az ajándékokat. O viszont 1670-ben zálogba adta ezt az örökségét Koháry Istvánnak, aki ugyancsak rendszeresen megkövetelte ezen negyed birtokrész után eső indokolatlanul magas cenzust. Ráadásul később Wesselényi Pál nem ismerte el bátyja végzését, birtokvitába keveredett a Koháryakkal, és haláláig követelte Kecskeméttől a maga részét. Mivel a tanács nem volt hajlandó kétszeresen megfizetni a cenzust, a főúr példát statuált: 1673. április 14-én „Wesselényi Pál urunk őnagysága városunkba érkezvén hadaival, adtunk őnagyságának az adónk miatt tall. 400, id est négyszáz tallért." 9 Ráadásul a város kénytelen volt megígérni, hogy a következő évben háromévi cenzust előre ki fog számára fizetni. A városi tanács még 1680 táján is keserűen állapította meg: „noha 100 forint volna az adó esztendőnként, mindazonáltal eő Nagysága vészen rajtunk aranyat nro 220." Ezen túlmenően az ajándék: „az mint ő Nagysága parancsolja." 9 X Egy mezőváros számára az ilyen megfogalmazások voltak a legkellemetlenebbek, mivel magukban hordták az önkény lehetőségét, kiszámíthatatlanná tették a város gazdálkodását. Éppen ezért Wesselényi Pálnak az ajándékra vonatkozó parancsa éveken át sok fejtörést okozott a város tanácsának. Itt is jelzők helyett a tényeket érdemes idézni: „Anno 1675. Bíró János uram bíróságában való fizetés. 9 2 HORNYIK János 1862.111.510. 9 3 Tehát a korábbi 100 forinttal szemben fizetett 800 ezüst tallér 1280 forintnak felelt meg, ami azt jelentette, hogy a főúr tizenkétszeresre emelte a korábbi cenzusát. " 41V. 1508. c/. 1667. 172-173. 9 5 IV. 1508. c/ 1662. 139-174. 9 6 IV. 1508. c/1664. 129-157. 9 7 IV. 1508. c/1673. 198-199. 9 8 HORNYIK János 1862. 111.41.
