Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)
Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)
252 Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta volt. A főzés egész nap is eltartott, majd fél literes vászonbögrékbe tettük, beraktuk száradni a kemencébe. Ha megszáradt a teteje hólyagpapírral kötöztük le. Baracklekvárt ritkábban főztek, mert az „úri dolog volt", süteménybe használták csak. A barack és a szilva mellett eper-, málna-, ribizli-, alma- vagy vegyes ízt is készítettek, de kisebb mennyiségben. A birsalmasajt is kedvelt gyümölcsös készítmény elsősorban a polgári konyhán a XX. század első felében. Sok cukorral sürüre főzték a birsalmát, majd formába öntötték. Ízesítésként és díszítésre dióval, mandulával keverték össze vagy megszórták a birsalmasajt tetejét. Gyümölcskenyerek készítésénél is gyakran felhasználták, de önmagába fogyasztva is kedvelt csemege napjainkban is. A zöldségfélékhez hasonlóan alakult át a gyümölcsök eltevése a XX. század folyamán. Az 1960-70-es évektől a háznál vagy a hobbikertben megtermelt gyümölcsök mellé vásároltak is, ha az nem volt elegendő a következő évre. Aszalás. A XX. században a gyümölcsök aszalással történő tartósítása általános volt Kiskunfélegyházán a paraszti háztartásokban. Sok családban azonban nem maradt annyi fölösleg a gyümölcsökből, hogy még aszaljanak is, mert nyersen elfogyasztották. A szegényparaszti családból származó Kurucz Mária szüleinek pákai tanyáján az 1930^10-es években az almát és a körtét felszeletelve, a szilvát viszont egészben szárították a napon, majd vászonzacskóba tették, és a padláson tartották. A módos gazda Dobos családnál az 1920-40-es években úgy tartották: mindent aszaltunk, mert ez volt a legbiztosabb formája az eltarthatóságnak. A kemencében aszaltuk a gyümölcsöt és felséges íze volt. A kenyérsütés napján, miután kisült a tészta, azután betettük az aszalni való gyümölcsöket a kemencébe - emlékezett Dobos Veronika. A szegényparaszti családban Kordás Mária szüleinél a napon szárították a meggyet, a szilvát, az almát az emlékezete szerint az 1930-40es években. Mosás után a magot eltávolították, az almát negyedekre vágták, de nem hámozták meg. Kedvező időben 8-10 nap alatt megaszalódott. A szilvát tepsiben a napon, míg az almát aszalókosárban a kemencében szárították. Az 1950-es években Gyöngyösi Mária nagymamája a szilvát, a szőlőt és az almát tepsiben tette a kemencébe, míg Kertész Jánosné Palásti Rozália nagyszüleinél az 1940-50-es években is az alacsony tetőre tették fel az aszalni való szilvát és az almát. Góg Ilona ismeretségi körében Tiszaalpáron az aszalt almát bagótüdőnek nevezték. Az aszalás sok családban napjainkig megmaradt. Hegedűs Sándor és felesége az utóbbi években is aszaltak szilvát az udvaron. A megszárított gyümölcsöt vászonzacskóba tették, és padláson, szellős helyen tárolták. Téli időszakban önmagában is rágcsálták az emberek csemegeképpen, de főztek belőle böjt időben levest is. Gyümölcsből készült italok. A szörpöt elsősorban a polgári háztartásokban találhatjuk meg, amelyet általában málnából, ribizliből, bodzából készítettek. A cukorral megfőzött és átpasszírozott gyümölcs-sűrítményt vízzel hígították, majd tovább főzték forrásig. Ezt követően üvegekbe töltötték és eltették. A szörpöt a
