Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
178 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária A learatott gabona hordását két ember végezte. Az egyik a kocsirakodó (hat glada) volt, a másik pedig az adogató (hat паи /gabled), aki föladta a kocsira a learatott, kötözött gabonát. Elsősorban férfiak rakodtak, de az erős nő ezt is elvégezte. A XX. század első felében Hajóson már többnyire géppel végezték a gabona szemnyerésének 95 munkáját. Voltak a faluban cséplőgéptulajdonosok, cséplőmesterek (Masanischt). Krastek András azonban gyermekkorában, az 1910-es években még látott nyomtatást (Tretta), a gabona szemnyerésének azt a módját, melynek során lóval tapostatták ki a gabonaszemeket. Erre akkoriban már csak abban az esetben került sor, ha viszonylag kis mennyiségű gabona várt nyomtatásra: Az én nagyapám, Fuszenecker Mihály (1862) azt lóval csinálta. Kisgyerek voltam, még nem voltam tízéves. Összerakták a rozsot az udvaron, körbejáratták a lóval. Nem volt patkó a ló lábán, nehogy beletapossa. Kemény volt a föld az udvaron, ahol nyomtattak. Mert neki volt egy kis rozsa, azt nem volt érdemes csépölni. Amikor lóval nyomtatták a gabonát, megfelelő helyet alakítottak ki a munkavégzés számára, ez volt a Trettplatz. Sokszor tetőt is csináltak föléje, hogy eső esetén ne ázzon a gabona. Az is előfordult, hogy szelelőgéppel (Wendmihle) szelelték ki a gabonát, valamint a babot is azzal szelelték. Az emberek vagy az udvarukba vontatott cséplőgéppel csépeltették ki a gabonájukat, vagy pedig a szomszédok fogadtak fel közösen cséplőgépet - akkor a cséplőgép az utcán állt. A nagygazda gabonáját pedig kinn a határban csépelték: A Haeidba ' lóval vontatott cséplőgépen csépeltünk. Nagyon homokos volt a talaj, az önjáró gép elakadt volna. Összefogtunk hat lovat a cséplőgéphez, a mi családunk lovait - úgy vontattuk a cséplőgépet ki, a Haeidba, ahol volt ez az anyai vagyonrész, és ott lett elcsépölve. Akinek nem volt hat lova, azok nem csépöltettek ott kinn, hanem hazavitték a búzájukat, és ott csépöltek- emlékezett Mendier István. A csépléskor a kévevágó munkás (Garbaschnaidr) a késével, egyetlen lefelé vágó mozdulattal egyszerűen átvágta a kötelet, és a Schoppr ('aki beleengedi', az etető, 'tömő') beleeresztette a kévét és a kötelet is a dobba. Ez az eszköz egy kaszakés (Seagaßameassr) volt, ami a régi kaszából készült, s ha jól kikalapálták, kibírta egy-két napig fenés nélkül. A XX. század első felében a hajósiak a helyi lóvontatta szárazmalomban 96 (Roßmihle) őrlették a gabonát, de egyes parasztgazdaságok kézimalommal (HandCsászártöltésen a cséplésre hazaszállított gabonát a hátsó kertben csépelték, a gőzgép által hajtott cséplőgéppel. Ezt megelőzően lovakkal nyomtatták a magot. A cséplés kalákában folyt, a rokonok és szomszédok segítségével. (ARNOLD Erzsébet - KNIPL István 2003. 45-46.) A Malom utca (Mihligass) utca alsó végén, a 2. házhelyen volt a lóvontatta szárazmalom 1895-1900 között, a molnár neve Millr Karol Vettr (Molnár Károly bácsi) volt. A Hátsó utcában volt egy olajkoptató, azaz olajütő is - Elmihle 'olajmalom'. Ennek emlékét őrzi az Elmillr ragadványnév. A Mihlana (Malmok) nevű falurészen két malom volt: az egyik a Bolond zsidóé, ez már osztályozta az őrleményt (beutla), a másik malom Mayer József és felesége, Schindler Mária tulajdonában volt, ez teljes őrlést végzett. Ez utóbbi az I. világháborúig működött.
