Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Kürti László–Papp Klára: Méhészet Lajosmizsén
Méhészet Lajosmizsén 289 Az ország háromfelé szakadása következtében, a Duna-Tisza közi török és a kamarai adóösszeírásokból fontos adatokat tudhatunk meg a magyar települések méhészetével kapcsolatban is. 14 A 19. században - a Pallas Nagylexikon szerint - a magyar mézkivitel 1894ben 10 296 mázsát tett ki (463 320 frt értékben), melynek túlnyomó része Ausztriába irányult. Ezen felül jelentős volt az a két-és-félmázsa viaszkivitel, ami elsősorban Ausztriába, majd Oroszország, Románia és Németország felé irányult. A méhcsaládok és a méhészettel foglalkozók száma csak a 20. század elejére kezdett drasztikusan növekedni. Ezzel együtt a kasos méhészettel szemben a kaptáras méhészet egyeduralkodóvá vált. Ennek ellenére a második világháborúig fennmarad sok helyütt - így területünkön is - a kasos méhészet egyszerűbb formája. A statisztikák igen jellegzetesen mutatják a 19. század végi és 20. századi eleji méhészet jelentőségét: A magyarországi méhcsaládok száma, 1887-1907 15 Ev Méhcsaládok száma Ev Mozgó szerkezetű kaptárban Kasban 1887 60 186 295 373 1889 70 430 272 567 1895 148 779 432 646 1897 196 735 443 512 1900 206 914 448 668 1907 217 937 377 063 tő fácskákat tesznek, - vidékenként a megnevezésük változatos - „kisgerenda, körösztfa, sejttartóléc, szulánk". A méhkasokat fedetlen méhesekbe állították- kívülről ritkábban, belülről is tapasztották: marhatrágya, agyag és hamu keverékéből jön létre a sár (BOROSS Marietta 1980. 552.) Kasokat hasonlóan Lajosmizsén is volt, hogy tapasztották. Csak érdekes párhuzamként jegyezzük meg, hogy a kovácsok a füstfogókat is hasonló módon fonatták kosarasokkal fűzfavesszőből, amit aztán betapasztottak sárral. 12 A méhcsaládok elhelyezésére bekerített földterület, - kasok, kaptárak helye, a lakóház vagy melléképület oldalán. A méhcsaládokat befogadó bodonok (kaptár, köpü, méhkas) változatos elnevezésűek. Építési technikájuk különböző: lábakon álló, oldalfal nélküli féltetős, polcos méhesek, borona-, sövény-, sár- és paticsfalú, vesszőfalúi, majd sárral több rétegben betapasztották (FÜZES Endre 1982. 540.) A bodonok mindig K-nek, napfelkeltének fordultak, és a méhesek a háztól távolabb álltak. A méhkasok elterjedése: Kárpát-medence ÉK-i része, a szatmári, beregi síkság és Szilágyság, Kalotaszeg. Nyomokban: Nagysárrét, Nagykunság (SZABADFALVI József 1980. 122.) 13 A falutól távol erdőkben, réteken, szőlőkben felállított méhesek: Szatmárban, a Zempléni hegyekben, Erdélyben - a 20.század közepén még építették. Kelence (szláv eredetű szó) típusú méhes - a moldvaiak „nagy prisacai". Gömör hegyi rétjein, erdei tisztásokon a féltetős méhesek napjainkban is jellemzőek. Szigetközben „lötyék", vizes területek, nádasok mentén, nádból készültek a hevenyészett méhesek (GUNDA Béla 2001. 71.) 14 MARCZALI Henrik [é.n.] 475. 15 Forrás: Sőtér K. 1908.
