Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
148 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária Sok egykori parasztcsalád vállalta fel azt, hogy ismét megteremtik családi gazdaságukat. De a nehéz paraszti munkákat többnyire csak a középkorú és idős emberek folytatják. A fiatalok Ausztriában, Németországban, Hollandiában vállalnak munkát, s akik felsőfokú végzettséget szereztek, többnyire elvándoroltak. De a közép- és idősebb korú emberek is egyre többen külföldön kamatoztatják nyelvtudásukat, szorgalmukat és munkabírásukat. A nyugdíjasok napjaink körülményei között is megtalálják a napi tevékenységi formát. Az asszonyok között sokan kalocsai térítőket hímeznek (miarka). Mások megtanulják a riselinezést vagy viselést, amit Hajóson slingelésnek (Schlenga) mondanak. Ezeket, a boltokban magas áron kapható térítőket méltatlanul alacsony bérmunkával készíttetik el az idős emberekkel. Aki erővel bírja, annak jobban megéri napszámba menni, ami minden hétvégén biztos jövedelmet jelent. A legjobb fizetést azok kapják, akik külföldön vállalnak munkát, tavasszal és ősszel a szőlőkben, vagy pedig idős, beteg emberek mellett betegápolóként. A hajósiak ma is odafigyelnek egymásra, kölcsönösen segítik egymást a munkákban. Az idős, egyedülálló emberekre a szomszédok is felvigyáznak. Az egyik szomszéd permetezi a szőlejét, a másik füvet nyír, a harmadik eltakarítja télen a havat. MUNKÁK A PARASZTI GAZDASÁGBAN ÉS A HÁZTARTÁSBAN Gazdálkodás Ártéri gazdálkodás 58 Az ártéri tájon való gazdálkodás komplex rendszernek tekinthető, mely az ármentes területekkel alkot egységet. Az ártéri gazdálkodás történetét a kutatók két szakaszra szokták tagolni: „a nedves gazdálkodás" időszakára, azaz az ármentesítések előtti időkre, amikor az árvíz volt a meghatározó földrajzi tényező, valamit a „száraz gazdálkodás" rendszerére - ez a folyószabályozások utáni időszak, amikor a folyókat gátak közé szorítják, a kanyarulatokat levágják, s az egykori árterekből mentett területeket alakítanak ki, ahol szántóföldi növénytermesztés alakul ki, s a tanyásodás folyamata is megindul. Hajós területén a kétféle földrajzi tényező - a homokhátság és az ártér - eredendően kétféle gazdálkodási rendszert hozott létre, de a folyószabályozások után még majd' egy évszázadig - ha egyre kisebb területre visszaszorulva is - magmaradt a hagyományos ártéri, a vízzel való együttélésre alapozó gazdálkodás. Az ártéri gazdálkodás kutatásával a magyar néprajztudomány csak néhány évtizede fordít kiemelt figyelmet. Andrásfalvy Bertalan a Sárköz gazdálkodása kapcsán figyelt fel az e témában rejlő kutatási problémákra (ANRÁSFALVY Bertalan 1965), majd számos jelentős publikációjelent meg a Tisza, a Körösök, a Berettyó valamint a Bodrogköz kapcsán (ANGYAL Béla 1994, BELLON Tibor 2003, BORSOS Balázs 2000, DÓKA Klára 2006, SZILAGYI Miklós 1982, 1999.).
