Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Fehér Zoltán: „Táncolhat az a ló a csillagos egekbe” – A ló a bátyai nép életében
276 Fehér Zoltán Kákonyi Jani bácsiéktól hoztunk, nagyon egy összeillő pár volt. És hajtottuk is őket, dolgoztunk is velük tán március elejéig. Akkoriban ugyanis egész télen minden másnap ki lettünk rendelve robotra lovas kocsival. Ami azt jelentette, hogy a környező nagybirtokoknak a raktáraiból a búzát hordták be Kalocsára az állomásra. Édesapám ment mindig a robotba. Először a Tira pusztából vitték el a búzát, utána Orosz pusztáról, utána Kass pusztáról minden szem búzát, Drágszélről az Ersekuradalom raktárából minden szem búzát elvittek. A falu egyik fele egyik nap, a másik fele másik nap lovaskocsis robotba. Én is apám is úgy örültünk, hogy ez a két ló úgy összepározódott, összeszokott, jól beváltak mindenféle tekintetben. És az egyik tavaszi robot alkalmából Kalocsán a vasútállomásnál egy ruszki kicserélte egy másik két lóra. Két lovat adott ugyan, de a két ló együtt nem ért annyit, mint ezek közül az egyik. Es aztán azokkal kínlódtunk. A lóval való bánásmód jellemezte a gazdát. Természetes volt, hogy a lovat rendben tartották, csutakolták, istállóját kiganézták, friss alommal szórták föl, jászlába elegendő szénát raktak, amikor kellett megitatták. Azt tartották: Állatnak ember az istene. 15 * Ha téli időben a szabadban kellett várakozni gazdájára, pokróccal letakarták. Ha hosszabb időn át kellett várakoznia a lovaknak, nyakukba abrakos tarisznyát akasztottak. Biztonság kedvéért, hogy el ne induljanak maguktól, az egyik istrángot kioldották a kisafáról, s a ló hátára dobták. Nyáron, ha csak lehetett, hűsbe hajtottak vele. Nem terhelték túl a kocsit. Aki nem kímélte lovait, ütötteverte, azt elítélte a közvélemény. A 19. században lóhúzta dereglyéken szállították a hagymát, káposztát a pesti piacra. Az itt alkalmazott hajcsárok ilyenek lehettek, bár ők nem gazdái voltak a rájuk bízott vontató állatoknak. 159 Nyilván istentelenül bántak velük. Emléküket, s az akkori véleményt fejezi ki ez az átok-féle szólás: Istened ne legyen, mint a hajóhúzó lónak. 160 A túlzott kényeztetés viszont szintén szóbeszéd tárgya lett. Ez adott alapot egy dusnokiakat kifigurázó falucsúfoló mese létrejöttére, amelyet Szabó István (Anurka) mesélt nekem egyszer munka közben. A dusnoki ember kíméli a lovát Valamikor úgy szoktak kihajtani a határba, hogy a tarisznyát a kocsi lőcsére akasztották. A dusnoki ember meg azt mondja egyszer: Majd én a nyakamba akasztom a tarisznyát, hogy könnyebb legyen a lónak. De ő is a kocsin ült. 157 FEHÉR Zoltán 2005. 158 FEHÉR Zoltán 1989. 159 FEHÉR Zoltán 1996. 160 L.: 70. sz. jegyzet. 161 Ak.: Szabó István, 65 é. (1980).
