Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
49 lyukba és azt eltömte. Az első világháború előtt, amikor csak szorítással ültettek, erre nem volt szükség. A gyökereztetett szőlőnek azonban jobb a vizezés, mint a száraz ültetés. Különösen hasznos volt az ültetés utáni locsolás száraz időben, a frissen ültetett vesszők beiszapolása, ami meggyorsította a fakadást. A vizezést locsolókannával végezték. Arra kellett vigyázni, hogy a víz az első öntésnél leszaladjon a lyuk aljára. Ezért a kanna csücskét beledugták a lyukba, s ha látták, hogy a lyuk nyeli a vizet, kijjebb húzták a kanna kiöntő csövét, míg végül csak a lyuk száját locsolták. Ha egyszerre borították a vizet a növényre, a víz a lyukat középen elzárhatta, s még egy év múlva is meg volt alatta az üreg. 17 Szánkon a fiatal, új ültetésű szőlőt még jobban kezelték, mint a termőt. Legalább annyiszor permetezték, mert ha a peronoszpóra „lecsípte", megfertőzte a szőlő gyenge levelét, könnyen elpusztult. A fiatal szőlőt egészen visszavágták, hogy a hajtásokon csak egy szem maradjon, így a tőkefej erősödött. 3-4 év múlva hagytak rajta annyit, hogy ősszel megkóstolhassák a termést. A kifakadt szőlőt az első esztendőben kétszer-háromszor megkapálták, attól függően, hogy mennyire gazosodott. Az első kapálásnál már a vesszőre hányt kis homokcsomókat elhányták, hogy a vessző 2-3 cm-re kiálljon a földből. A meg nem eredt vagy kihalt tőkéket nem volt szabad fúró utáni ültetéssel pótolni, hanem bujtassál vagy döntéssel telepítették az új tőkét. A bujtott, előre nevelt vesszőt 40 cm mély árokban vezették az elpusztult dugvány vagy tőke helyére, s egy év múlva leválasztották a régi tőkéről. 172 Ezzel az eljárással új szőlőt sohasem telepítettek. A bujtassál szaporítani kívánt tőkét tavasszal nem nyitották ki, a vesszők a földből kibújva megszakállasodtak, gyökeret eresztettek . Ezeket a hajtásokat a következő tavaszon lemetszették a tőkéről, s új helyre telepítették. Hátránya volt, hogy a bujtás megviselte a tőkét, az anyatőke gyakran kiveszett, vagy évekre terméketlenné vált. 173 A hiányzó tőkék pótlásának másik módja a döntés. A tőkét lefektették egy mély gödör aljára, majd onnan 3-4 ágat hajtattak fel. 3 év múlva szétvágták a hajtásokat a gyökérnél, hogy tovább ne a közös tőről táplálkozzanak. A szétválasztás után a tőkék gyorsan fejlődtek. 171 Ásotthalmon az új telepítésű szőlőt budárnak mondták. A sorok között burgonyát és konyhakerti veteményeket termesztettek. Az új szőlőt évente egyszer megkapálták, s karaszolóval irtották belőle a gyomot. Az új telepítés a harmadik év végére fordult termőre. (BÖRCSÖK Vince 1970/a. 82.) Kecelen azért vetettek az új ültetésű szőlőbe krumplit, hogy a borozdakukac azt egye inkább, mint a fiatal szőlőt. (ÉGETŐ Melinda 1984. 586.) Solt vidékén a tavasszal ültetett szőlőt az első évben általában nem kapálták, legfeljebb egyszer a vesszők környékét a gaztól megtisztították. Az első 1-2 évben a sorokat nem fedték bakhátra, hanem télére a töveket becsirkézték. (ÉGETŐ Melinda 1975. 457.) Kiskunmajsán a frissen ültetett szőlőt éppúgy gondozták, mint az öreg növényeket. Kapálták, permetezték, s a következő tavasszal, két hajtást hagyva, visszametszették egy-egy szemre. Hogy a homokot megfogják, szalmázták kukoricaszárat szórtak rá, vagy a sorok közét rozzsal ültették be. (BODOR Géza 1984/b. 54.) Ahol rozs ültetéssel próbálták megkötni a homokot, ott a rozsot később leszántották, s az zöldtrágyaként hasznosult. (FÜR Lajos 1983. 143.) 172 RÁCZ Sándor 1901. 58. 173 VAHOT Imre 1853. 116.
