Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
47 Az okszerű szőlőművelés gyakorlatában a sorok és tőkék beosztásánál általános szabály volt, hogy a sík és mélyfekvésű, bő tápanyagú talajban a sorok és tőkék távolságát nagyobbra kell meghatározni, a száraz és sovány talajon a tőkék közelebb állhatnak egymáshoz. A sor- és tőketávolság meghatározásánál figyelembe vették az ültetendő szőlőfajtát és a követendő művelési módot is. Rövidcsapos művelés mellett a sorok távolságára 60-100 cm-termeszt, a hosszúcsapos metszésű szőlő sor- és tőketávolságára egyaránt 120 cm-termeszt ajánlottak a szakírók. 166 A szanki népi gyakorlat ettől nem sokban tért el, a sortávolság itt 100-120 cm, a tőtávolság pedig 65-100 cm lehetett. Ha ritkább a szőlő, erőteljesebben fejlődnek a tőkék, ha sűrű, akkor gyengébbek lesznek a vesszők, de általános vélekedés szerint a sűrűbben beültetett szőlőterület többet terem. Kisebb gazdáknál a sor- és tőketávolság kisebb, a nagyobb gazdáknál nagyobb volt. A telepítéskor Szánkon madzagot vagy ültetődrótot használtak. Két szál drótot összefontak és a fonásba megfelelő távolságokban rongydarabkákat fűztek. Ezt a drótot két karó segítségével kifeszítették, s a szalagok jelezte helyekre kerültek a tőkék. A szőlősorok két végén, a pásztautaknál leütött karókkal jelezték a sorok helyét. Vigyáztak arra, hogy a tőkék keresztben is egyenes sorokba kerüljenek, ezért az ültető dróttal egy sor kimérése és elültetése után nem a következő soron jöttek vissza, hanem a drótot áttéve az újabb sorra, mindig egy irányból indultak. A szőlő telepítésének újabb eszköze az ültető fúró. Az 1890-es évek végétől, amikor a rigolírozás szokása elterjedt, mindenki fúró után ültetett. Ez szorította ki a korábbi, kompokba, árokba vagy szántásba történő ültetési módokat. 167 Az ültető fúróknak a századfordulóra többféle változata terjedt el. Anyaguk alapján fa- és vasfúrókat, ill. vasalt fejű fúrókat, formájuk alapján lapos, gömbölyű, henger alakú, kecskekörmű vagy kecskelábú fúrókat különböztettek meg. Esetenként külön szorítókat is használtak, amivel a talajt tömörítették, préselték a vesszőhöz. 168 A lyukcsináló furu gömbölyű, a szorító furu lapos volt. A vesszőt úgy kellett a fúró által készített lyukba helyezni, hogy annak felső szeme a homokból egy ujjnyira kiálljon. 169 hoz. Az újabb szőlőkben a sortávolság 60-80 cm, a homokon (Szabadszállás, Fülöpszállás, Izsák) 90-100 cm, a tőtávolság Solt vidékén 40-50, másutt 50-60 cm volt. A sor kijelölését zsineg vagy drót kihúzásával végezték, a Duna melletti vidéken sorhúzót is alkalmaztak. (ÉGETŐ Melinda 1970. 523.,525.) Kiskunmajsán a sorokat és tőkék helyét zsimórral jelölték ki. A zsinóron előre bejelölték a tőtávolságot. A régi tő- és sortávolság 70, ill. 100 cm volt. Idő múltával mindkét távolság nőtt. A legutóbbi telepítéseknél a tőtávolság 100, a sortávolság pedig 120 cm. (BODOR Géza 1984/b. 54.) PETROVITS István 1894. 41-43. ÉGETŐ Melinda 1970. 524. FÜR Lajos 1983. 143-144. RACZ Sándor 1901. 33. A fúró a filoxera után, amit már rigolírozott földbe használtak, meghosszabbodott, 85-90 cm hosszú volt, s általában vasból készült. 40-50 cm mélyen szúrták le. A laposfúró 4-5 cm széles és 80-90 cm hosszú. (ÉGETŐ Melinda 1970. 524.) Ásotthalmon a fúrót laposfúróval együtt használták, utóbbi a szorítást tette lehetővé. A fúró 80-100 cm hosszú volt. Hegyétől felfelé 40 cm-re jelzéssel látták el, hogy az ültetés megfelelő mélységét biztosítani tudják. Ismerték а gólyaorrú és а körmös fúrót is. Utóbbinak a szára 80
