Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
44 telepítések gyakran nem gyökereztek meg. Mégis, a szakirodalom ültetésre az április végét, május elejét javasolta, amikor a talaj megfelelően felmelegszik. 156 Szánkon a szőlő ültetését május elején végezték. Május végén fakadt a vessző, a harmadik évben már megmutatta a termést, a negyedik és ötödik évben pedig már jól termett. Ami az ültetésből nem maradt meg, azt a következő évben pótolták. A XIX. század végéig szőlőültetéshez a gazdák a saját vagy a mások jótermő tőkéiről levágott venyigét használtak. Csak sima vesszőt ültettek, azokat korábban a megszántott földbe szúrták le és körültaposták. Gyakori volt a gödrökbe és a kiásott árokba való ültetés is. A rigolírozott földbe fa-, utóbb vasfúró segítségével s szorítással való ültetés a századfordulón vált általánossá. 157 Ültetéshez vesszőt szedni csak egészséges, erőteljes tőkéről volt ajánlatos, amely korábban már hozott termést. A vesszőket ősszel vagy tavasszal szedték. Az ősszel szedett vesszők meggyökeresedése biztosabb volt, mert azokat a téli fagy és ólmos esők már nem károsították, de kiteleltetésük sok gondoskodást kívánt. Az ültetés céljára ősszel szedett vesszőt a termőcsapról vágták le, alul meghagyva rajta négy szemet, hogy a vessző kihajthasson. A rügyek fölött a bajuszt letakarították, a vessző hegyét egyik szem fölött szintén elvágták, meghagyva belőle annyit, amennyi az ültetéshez szükséges volt. Már a vessző szedésekor számítottak arra, hogy annak vastagabb végét tavasszal újra vissza kell vágni, hogy jobban fakadjon. Zárt helyiségben, pincében, kamrában, fészerben a vesszőket rétegesen nedves homok közé rakták, néha tekerés nélkül kötegekben tárolták, vagy 200-250 szálával kévékbe kötötték és árkokban elvermelték. A kévék az árok falának döntve, betemetve várták meg a tavaszi ültetést. A nedves, penészes, dohos vesszők ültetésre nem alkalmasak. A tavasszal, metszéskor szedett vesszőket azonnal ültethették. 158 A Duna- Tisza közi homokvidéken az 1890-es évektől terjedt el az előcsíráztatott, gyökereztetett, gombázott vesszők ültetése. Ennek az eljárásnak az volt az előnye, hogy a vesszők gyorsabban fakadtak, hamarabb gyökereztek, s a gombáztatás alatt meg nem fakadt vesszőket el sem ültették. A kialakuló tőkék így egy évvel hamarabb váltak termőre, mint a sima vesszők tőkéi. 159 A vesszőt metszőollóval vágták le és dugványokká aprózták. Az előgyökereztetésre a 45-50 cm hosszú vesszők voltak a legalkalmasabbak. Ezeket még ősszel 70 cm mély RÁCZ Sándor 1901.33. TÁLASI István 1977. 215-216. Ásotthalmon a telepítésre szánt sima vesszőnek gombos vessző volt a neve, ha a végén az előző évi csercsapnak egy darabját is rajta hagyták. (BÖRCSÖK Vince 1970/a. 81.) RÁCZ Sándor 1901. 10.; FÜR Lajos 1983. 143. Soltvidéken a tavasszal szedett vesszőt ültetés előtt 8-10 nappal vízbe tették, végét az utolsó rügy alatt ferdén elvágták, vagy késsel behasogatták. (ÉGETŐ Melinda 1970. 526.) Kecelen még a századforduló idején is csak az ültető vessző beszerzésében mutatkozott némi változás. Korábban a gazdák a maguk szőlőjéről vágott venyigékből válogattak jól telelt, egészséges vesszőket, később nagy ültetvényekből szerezték be szükségletüket és egyben újabb fajtákat telepítettek. Ezzel a fajtaváltás folyamata is megindult. (ÉGETŐ Melinda 1984. 585.) Kecelen ezt az eljárást csak az 1910-es években kezdték alkalmazni. (ÉGETŐ Melinda 1984. 585.)
