Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Henkey Gyula: Akasztó népességének etnikai embertani vizsgálata

318 gazdag mellékletű honfoglaló magyar sírt tártak fel (Szabó 1983). A 12-14. században fokozatosan magyar földműves családok népesítették be a Kárpát-medence északi folyóvölgyeit, a Morva völgyét a Miava patakig, a Vág völgyét Trencsén megye közepéig, a Nyitra völgyét Tapocsányig, a Turóc völgyét Ruttkáig, a Garam völgyét Besztercebányáig, keleten Eperjesig és a Vihorlát hegységig és együtt éltek a szlávok helyben maradt részével. A 15. századi Khyezsa-féle térkép e völgyeket magyarok és szlávok által közösen lakott területeknek tűnteti fel (Szűcs 1982). A Nyitra-szlávok másik része, a szlovákok későbbi fő alkotó eleme a honfoglaló magyarok elől a Nyitra folyó felső folyása mentén először a Turóc folyó völgyébe húzódott, majd az észak felé nyomuló magyar földműves családok elől Liptó megyébe települt át (Mályusz 1922). Az oszmán-török hódítás 95%-ban magyarok által lakott területekre terjedt ki (a történeti Magyarország területén ezen kívül még a horvátok által lakott terület felét érintette), ezért a Szene, Vágsellye, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Ungvár vonaltól északra eső területeken élő magyarok, a nemzet zömétől elvágva, a 16-18. század között fokozatosan elszlovákosodtak. Az oszmán-törökök kiűzése után a Kárpát-medence északi sávjából az ott összetömörült lakosság dél felé, a nagyrészt elnéptelenedett területekre költözött, köztük azok a magyarok vagy leszármazottaik is, akik a török megszállás elől északra menekültek. Kalocsa környékével kapcsolatban van levéltári adat arra nézve, hogy a kalocsai érsekség jobbágyait Nyitra megyébe menekítette át és ezen áttelepült családokból származókat visszatelepítés céljából összeírták (Eckert 1935). Több alföldi helységgel, így a közeli Dunaegyházával kapcsolatban van adat arról is, hogy az észak felől érkező családok rátelepedtek helyben vagy a környéken fennmaradt őslakosságra (Tóth-Szőllős 1968). Befejezésként mérlegelhetjük, mi lehet az oka annak, hogy az akasztóiak a 36% szlovák családnév ellenére embertani szempontból alig térnek el a magyar átlagtól és a törökös magyar túlsúly mellett miért mutathatók ki köztük a finnugor réteggel kapcsolatba hozható típusok is jelentős, 8.2%-os arányában: 1. A Kárpát-medence honfoglalás kori népei Tretyakov (1953) szerint nem voltak tiszta szlávok. Kialakulásukban jelentős részük volt a keleti, lovas, állattenyésztő népeknek, ezért e kevert szláv nyelvű népekkel való keveredés nem módosíthatta jelentősebben a magyarság embertani képét. 2. A Palócföldet és a Dunától északra eső területet az avarok csak a 7. század második felétől kezdve népsítették be. Az avarkori sírok mellékletei arra utalnak, hogy e vidékre az avarok egyik katonai segédnépe települt (Szabó 1981). Ez a későavarnak is nevezett nép az onogur volt, mely ugyanabból a nyugati török törzsszövetségből szakadt ki, mint az erdeti hét magyar törzs. László Gyula (1982) szerint az avarkori onoguroknak is volt finnugor rétegük. 3. Vizsgálataim szerint a honfoglaló magyarok között ritkábban, az avaroknál gyakrabban kimutatható két jellegegyüttes - a keletbalti finnugor formái és a lapponoid - egyrészt azokban a helységekben jelentősen gyakoribb a magyar átlagnál,