Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Merk Zsuzsa: A katolikus egyház és a bukovinai székely telepítés a Délvidéken (1941–1944)

54 volt azonban a papok, illetve az egyházi alkalmazottak (kántor, harangozó) illetményföldjének kérdése. A községtelepítésekre vonatkozó 1936. XXVII. te. biztosította az illetményföldeket, emellett a lelkipásztor számára lakástelekjuttatását, valamint temető és templomtelek kijelölését. A délvidéki telepítés esetében azonban nem ezt a törvényt érvényesítették, hanem az 5280/1941. ME rendeletet, mely az egyházi személyek számára történő illetményföldek juttatását nem tartalmazza. Hiába fordultak Zichy Gyula, őt követően Glattfelder Gyula, majd Grősz József érsekek több levélben is a miniszterelnökhöz, Bárdossy Lászlóhoz, illetve Kállay Miklóshoz, a késedelmes válaszok mindig közölték, hogy a délvidéki telepítésekre az említett rendelet vonat42 kőzik, s egyházi célú földjuttatásokra nincs mód. Az egyház szolgálatában állók javadalmazása Magyaroszágon egyrészt az egyházi célú javadalomföldekből, az egyháközségi adókból, illetve a VKM által juttatott kongruából állt. A telepítés óta eltelt időben a papok fizetése különbözőképpen alakult. A Menekültügyi Kormánybiztosság 1942 februárjáig havi 300 pengő fizetést folyósított, ekkor ezt beszüntette, s áprilisig semmilyen jövedelmünk sem volt, illetve Ijjas József érseki biztos igyekezett csekély állami segélyt kijárni számukra, valamint a Szent László Társulattól kért pénzekből igyekezett szükség esetén az egyházi személyek megélhetési nehézségein enyhíteni. VKM 1942 áprilisától folyósította a kongruát, havi 181 pengőt, ami azonban megélhetésükhöz kevés volt, s semmiképpen nem ellenértéke annak a munkának, amit „a telepes lelkész végez, amikor nap-nap után úttalan utakon, sárban, fagyban, gyalog vagy szekéren járja a hosszú kilométereket, midőn híveihez megy az Isten igéjét hirdetni, vagy a jövő reménységeit keresi fel az iskolákban, vagy betegeket látja el a szent Útravalóval és elkíséri az elhunytakat a temetőbe. Ehhez a munkához erőteljesebb táplálkozásra, gondosabb ruházkodásra, sok lelki erőgyűjtésre és derűlátó apostoli buzgóságra van szükség. Mindez csak akkor lehetséges, ha a lelkész lelkesedését nem teszi tönkre az emésztő anyagi gond" - írja a kalocsai érsek Kállay Miklós miniszterelnöknek szóló levelében. A székely telepeken sehol sem volt templom, sem lelkészlak. A bukovinai falvak papjai otthagyott értékeik fejében kaptak házat, s ez saját tulajdonuk volt. A többi lelkipásztor áldatlan körülmények között élt. Ijjas József jelentéseiből idézünk néhány példát: „Andrásfalván a lelkész a tanítói lakás udvari kamrájában kapott búvóhelyet, de utóbb onnan is kitették, és most egyik sokgyermekes székely telepes engedte át neki egyik szobáját, úgy azonban, hogy az egész család átjár a lelkész lakásán. Nem kell külön kifejteni, hogy mennyire méltatlan és tűrhetetlen megoldás. [...] Hadiknépe sorsa a legmegoldatlanabb. Ide 3 esztendeje nem tudunk papot 42 KÉL Generalia 7105/1941.; 8050/1942. november 12.; 1569/1943.; 4888/1943.; sz. n. 1943. szeptember 30.; 1988/1944. 43 KÉL Generalia sz. n. 1942. november 12.