Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 12. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1990)
Történelem - Merk Zsuzsa: A Szovjetunióba deportált katymári és vaskúti németek
368 MERK: A SZOVJETUNIÓBA DEPORTALT . . . Köpködtek, amikor kinéztünk. Akkor Liszicsanszkba kiértünk — ez éjjel volt —, mi hárman barátok, mi gyűjtöttük a kenyeret, hátha valami lesz. Reggel ahogy odaértünk — nem tudom már pontosan —, kiszálltunk, gyalogoltunk 10 km-t egy lágerba. Az egy civil láger volt akkor. Ahogy odaértünk a lágerba, fürödni kellett, fertőtlenítettek bennünket. Ahogy a szobába értünk, ahogy fölfelé néztünk, a plafonon ki lehetett látni az égre. Szóval beázott minden. Ott is ilyen priccsek voltak, alul feküdtek, meg fölül is. Ilyen lágerbe voltunk. Épületek voltak. Ezek ilyen emeletes épületek voltak. Kétemeletes volt, de én az első emeleten voltam, de a másodikra föl lehetett látni. Ez a Liszicsánszk bányavidék volt. Ott kezdtünk majd egy új bánya építésébe. Egy ilyen 3x2 m-es aknát csináltunk és ilyen vödrökkel — nagy 300 l-es vödör volt — abba kellett lemászni. Szóval levittek villanydróttal, ilyen liftszerűvel, és csákánnyal kellett dolgozni és fölhúzták villannyal. Azt kell mondanom, mikor odaértünk, a kaja nagyon rossz volt. Naponta háromszor káposzta. Egy éven keresztül. Ott voltam ebbe a civil lágerba 1 évig. 46 májusba én beteg lettem, és 10 km-t kellett menni a kórházba gyógyítani. Kiütéses lett az egész testem. Az egyoldali táplálkozás, mert csak savanyúság, savanyúság. És ahogy én hazajöttem egyszer a kórházból, mondták, hogy föl kell menni orvosi vizsgára. Megvizsgáltak ; mert a németek ugye, mikor mi bevonultunk, akkor a karomba vércsoportot tettek bele. És amikor vizitre kellett menni, és akinek vércsoport volt, kiszedték és átvitték a fogolytáborba. Fogolytáborba vittek akkor. Magyarokkal voltunk együtt. A fogolytáborba csak katonák voltak, mert mink ilyen deportáltak voltunk, minket átvezényeltek oda. Egy évet töltöttem Liszicsanszkba, ott férfiak nők vegyesen voltak. A többieket is ugyanúgy vitték el, házakhoz bementek, és azt mondták, ekkor és ekkor kell jelentkezni. Volt olyan is, odamentek össze kellett pakolni a kis csomagot, és elvitték. A legtöbbet így, de engem másképpen. Nekem jelentkezni kellett, de a háromnegyed részét így vitték el, mindjárt odavitték. Erőszakkal vitték el. Voltak olyanok is, akik az állomáson dolgoztak, összefogták őket, hazavitték a lakásra, vigyen ruhát, de nem mondták meg, hogy hova viszik. Ugyanúgy 45 januárjában. Vaskútról 60-70 főt vittek el egyszerre. De két transzport volt. Kétszerre vitték el. Először úgy 60, és utána még egyszer, összesen 140—150 személy ment el. De úgy ám, hogy összefogták és vitték. Német ajkúakat vitték elsősorban. Mások nem voltak, csak német ajkúak. Különböző korosztályt vittek, hát én voltam 19 éves, de voltak 40, 45, 50 évesek is. Fiataloktól egészen az öregekig. Nőket és férfiakat egyaránt. Akik haragudtak [vörösőrök] valakire, azt rápikkelték, annak menni kellett. Vaskúti volt, de pikkelt rá, azt mondták, ez fasiszta. Az a helyi vezetéstől függött, hogy kiket vittek el. Az akkori vezetéstől, azok magyarok voltak. Svábok nem voltak. Magyar meg bunyevác. Általában bunyevácok, akkor voltak az első porondon, és azoktól függött minden, hogy ki megy, vagy hogy megy. Volt személyes bosszúállás is benne. Az egyik kulák volt azért vitték, mert kuláknak nevezték, mert volt neki bizonyos hold földje, és kuláknak nevezték, és annak menni kellett. Hát azt elvitték. Más falubeliekkel is voltunk együtt. Csávolyiakkal, ami az egész környéken volt. A végén már nagyon sokan jöttünk össze. Liszicsanszkba más helyről is voltak. Dunántúlról is. Csak német ajkúak voltak. Akinek anyanyelve német volt, az mind ment. Mindenki tudott németül. Magyar nem volt egyáltalán. Romániából voltak szászok, vagy németek, Jugoszláviából is voltak németek, azok is sokan voltak. Nekünk csak annyit mondtak, hogy hat hétre megyünk Budapestre hidat csinálni. Ez volt az indok, és azt mondták hat hét múlva visszajövünk. Na és a hat hétből hat év lett. Hat évig voltunk kint. 45-től 1951-ig. Március ötödikén szabadultunk Pesten, és március
