Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)
Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások
368 BARTH: SZEREMLEI VALLOMÁSOK múltjáról és határáról! Győri István úr szépen megformált kerek története szerint a szeremleiek már 1526 táján, a mohácsi csata után átköltöztek a Dunántúlra: „Mindenkor hallottam Szeremlei Lakosoktul azt, hogy az midőn Lajos Király Mohacsy mezőn meg veretett volna, annak utánna mingyárást véletlenül az Tatároktul azon helyen, hol az régi Templomjoknak fundamentoma exstal, lakván, el raboltattak . . . az véletlen rabolásnak alkalmatosságával, szintén ünnep nap lévén, midőn az Ifjúságh játékban volna s a' rabló tatárok közikben ütvén, két Ifjú menyecske ijetiben öszvö kapcsolkodván, azon vízben ölték magokat, a' me Ily most is a Templom mellett nyilván vagyon, és ugyan azon véletlen veszedelemtül meg marattak öszve vervén magokat, recipiálván az erdők s Dunák közé, ahol mind ez mai napigh laknak." (7. 2—3.) A balladai ízű megrázó történet bizonyára elevenen élt a XVIII. század eleji szeremlei szájhagyományban. Könnyen lehet, hogy kötött népköltészeti formát is öltött. Győri István úr ebből az eleven szeremlei hagyományból merített, amikor a szeremlei határperek egyik tanújaként két évszázaddal korábban történt tragikus eseményekről szólt. Szeremle általunk „D"-vel jelzett Baja és Pandúr közötti, átmeneti településhelyéről, illetve az ide és az innen való elköltözés históriájáról viszonylag sok szó esett a határperekben. Mindenesetre jóval többen és sokkal többet tudtak róla, mint a többi költözködésről. Föltehetőleg azért, mert nem régen történt a dolog, vagyis a tanúk egy része még „érte". Másrészt Baja mellett igazán „szem előtt" voltak a szeremleiek. Többen találkoztak velük, többen botlottak beléjük, mint a mocsári erdők között. Legelőször Andria Dugacsky 84 éves bajai tanú 1731-ben tett vallomását idézzük, mégpedig azért, mert 3 faluhelyről és három költözködésről is szó esik benne. (A— С—D) Azon ritka vallomások közé tartozik, amelyekben emlegetik a legkorábbi faluhelyet is, holott a mondanivaló érdemi része a „D" jelű faluhelyre vonatkozik: „ . . . itt Baja alatt az minemű Templom ipület helye vagyon, az ki mostis régi Szeremlyének neveztetik . . . régenten ott laktak volna az Szeremlyeiek, az kirül a Fátens nem emlékezik, csak hallotta, hanem azt jól tudgya, hogy az hol mostis laknak, onnan a' Török által ide Bajához által haitatván, az halottis ennyehány esztendeigh lakván, ismét vissza azon helyre . . . mentek, a' ki Pörböli földnek tar tátik ... (23. 5.) Joggal merül föl a kérdés, mikor laktak szeremleiek a „D" jelű faluhelyen, vagyis Baja és Pandúr között. Ezt egyértelműen nem mondták el a tanúk, de áttételekkel következtethetünk rá. Első fogódzónak idézzük Orgyán Imre 60 éves szeremlei lakos, 1724-ben Pandúr perében tett vallomását: „Török időben az egész szeremlyei lakosok nem mervén Szeremlyén lakni (értsd: a „C" faluhelyen — B. J.) Török miatt, transferálták magukat Dunán által (értsd: a bajai oldalra, a „D" faluhelyre — B. J.) és fel építtetvén házokat ottan, a hol most az eö Eminentiája és
