Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Néprajz - Solymos Ede: Magyarországi halászcéhek és artikulusaik

NÉPRAJZ 343 se közvetítsen a másiknak. Ne társuljanak idegenekkel a halászatban, ha ez kitudódik az ilyen fivért vagy nővért egész évre ki kell zárni a céhből. Ha a halkereskedelemben egymás ellen tesznek, a céhmesternél tegyenek panaszt, ne a városbírónál. Senki ne hátráltassa a másikat. Az a fivér vagy nővér, aki kivitelre halászik, egyharmadrészt hagyjon itt a város közösségének. Ha azonban kroysen, aln, hundfisch, grundéi, kressling és más holmiféle hal, ami a mérésnél ráadás, a céhmester döntsön, hogy milyen legyen a mérték. Ha a halat kimérve és kiválasztva adják el, a polgármesternek be kell jelenteni. Továbbá, ha piaci napon Kreusbachból vagy máshonnét halat hoznának, fizetni kell utána. Továbbá, soproni telken egy idegen se menjen keresztül, partmentén ne fuvarozzon, legyen az a tavon, a Rábán vagy más vízen.

11 Mindebből látszik, hogy a céh tagjai elsősorban kereskedők voltak. Nagy számban nem lehettek, hisz 300 év alatt mindössze hét halász neve szerepel a városi polgárok között.

12 E három város korai adatai azt bizonyítják, hogy a halászok szervezkedését a gazdasági kényszer indította el. Mindhárom város, Buda, Pozsony és Sopron — a későbbiekben Komárom — a városi fejlődésben elöl járt. Budán és Pozsonyban — majd Komáromban — a királyi udvarral, ill. a várgrófsággal szemben a városi magisztrátus igyekezett önállóságát biztosítani. Polgárai különféle szabadalmakat szereztek, s ezek közt jelentős volt a kereskedelem biztosítása. Az élelmes polgárok mindent megragadtak, amivel pénzt lehetett keresni, hisz mint láttuk, Budán a szabók és vargák még halat is árusítottak. Ilyen körülmények között érthető, hogy azok a halászok, akik megszabadulhattak a földesúri függéstől, s a város polgárai lettek, biztosítani akarták a halkereskedelemhez való jogukat is, hiszen csak így növelhették jövedelmüket. Ferdinánd 1562-ben nov. 27-én és dec. 28-án két rendeletben is szabályozta a komáromi várgrófság és a halászok, valamint a többi komáromi lakosok közti viszonyt, a halászok és más céhek, valamint a várgrófok kötelességeit, amit később az urbáriumba is felvettek. A rendelet a nemes halak közé sorolja a vizát, a kecsegét, tokot, sőreget és a vágótokot. A két Dunában fogott nemes halak negyedrésze a várbirtokot illeti, amit pénzben is kérhettek. A várgrófnak és a várparancsnoknak elővételi joga van, a halászok csak akkor adhatják el másnak, ha a királyi udvartartásnak nincs a halra szüksége. — Ez ellen tiltakoztak legtöbbet a halászok. — Ez a rendelet a halászó naszádosokra (hadihajósokra) is vonatkozott. (A rendszertelen vagy elelmaradó zsold pótlására a naszádosok halászati jogot kaptak.) Tilos a hal negyedének levágása, nem a halnak, hanem értékének negyedét követelhetik. Ami a köteles negyedrész után az udvar számára szükséges, azt méltányos áron megveszik, a többi bárhol eladható. A vevő a vételár felett minden viza után egy font 11 HÁZI J. 1925. 305—308. 12 HÁZI J. 1982.