Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)
Embertan - Henkey Gyula: Katymári és csávolyi bunyevácok antropológiai vizsgálata
EMBERTAN 549 ÖSSZEFOGLALÁS A bunyevácok ősei Bosznia—Hercegovinából és Dalmáciából telepedtek a Bácskába, részben a török megszállás alatt, részben közvetlenül a törökök kiűzése után 39, 40 . A Baja környéki bunyevác eredetű népességek közül 1971-ben Katymáron 206, Csávolyon 96 mindkét ágon bunyevác származású felnőtt személyt vizsgáltam. Az általam vizsgált bunyevác férfiakra a magas termet, rövid fejjelző, a széles és közepes határán álló arcjelző, előreálló járomcsont, meredek homlok, erősen kiemelkedő, konvex orrhát, enyhén domború tarkó, barna szemszín és barna-fekete hajszín a jellemző. Bár a bunyevác nőknél a fenti jellegek túlnyomó többsége szintén uralkodó, de a termetük csak nagyközepes, orrhátuk pedig nagyobbrészt egyenes és az arc síkjából csak közepesen kiemelkedő. Az általam vizsgált magyarok, valamint a szláv nyelvű bunyevácok, sokácok és szlovákok a méretek és jelzők többsége tekintetében aránylag közel állnak egymáshoz, viszont a morfológiai jellegek, valamint a szemszín és a hajszín megoszlása terén a bunyevácok és a sokácok a szlovákoktól eléggé jelentősen eltérnek és elsősorban a bunyevácok lényegesen közelebb állnak a magyarokhoz. Három típusnak, a dinárinak (25,2%), a turanidnak (21,2%) és az előázsiainak (11,3%) van jelentős szerepe a bunyevácok összetételében. A dinári típus Dalmácia és Bosznia—Hercegovina őslakóival, az illírekkel hozható kapcsolatba 41 , míg a turanid, az előázsiai és a kisebb számban kimutatott pamíri (3,3%) típusok igen jelentős együttes előfordulása a magyarok törökös elemeivel, illetve egyes török eredetű népekkel való keveredésre utalnak. Bár a bunyevácok között előfordulnak magyar eredetű családnevek is, de a „törökös" jellegű típusok aránya lényegesen nagyobb annál, minthogy kizárólag ezen magyar beolvadással lenne magyarázható. Régészeti adatokkal is bizonyítva van, hogy az egykori Avarországhoz tartozó Dalmáciában — ahonnan a bunyevácok ősei is származnak — jelentős számban telepedtek le onoguroknak (bolgár-törököknek) tartott „griffes—indás" mellékletekkel eltemetett népességek. Bár nagyrészt e régészeti adatokra épülő felvetéssel 42 az én vizsgálati eredményeim is összhangban vannak, de e nézet csak akkor tekinthető megfelelően bizonyítottnak, ha az történeti embertani, néprajzi és további történeti adatokkal is igazolható. A bunyevácok között ritkábban előforduló típusok közül az ősi finn-ugor és szláv népeknél gyakori keletbalti típus aránya csak 1,7%, az ősi germánoknál és szlávoknál egyaránt jelentős északi és cromagnoid típusé pedig egyaránt csak 0,3—0,3%. E három utóbbi típus előfordulása igen közel áll SKERLJ azon adataihoz, amelyeket Jugoszlávia középső sávjának vizsgálata alapján mutatott ki 43 . 39 BOROVSZKY S. 1909; I. 394. 40 BÁLDY F. 1966/67; 95. 41 BARTUCZ L. 1938; 395. 42 LÁSZLÓ Gy. 1977; 228—229. 43 SKERLJ B. 1938.
