Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)

Történelem - Kapocs Nándor–Kőhegyi Mihály: A bajai ferences zárda háztörténete I. (1694–1755)

138 KAPOCS N.—KŐHEGYI M.: A BAJAI FERENCES ZÁRDA ... atyát; megerősítették igentisztelendő Szombathelyi Alajos atya előadót és állandó hitszónoknak Bécsi Sixtuszt. Igentisztelendő Dexerics Antal atyát a helyettességből a monostori káplánságba helyezték, Pécsi Fülöp tisztelendő atyát pedig a vasárna­pi hitszónoklásból a radnai házfőnökségbe. 112 Ebben az 1753-ik évben a 12-ik napon megjött feleségével együtt nagyméltóságú Krassalkovich Antal úr s amint az szokás volt, az első napon a nagyontisztelendő házfőnök atya köszön­tötte, a következő napon pedig fogadta őt társával, az igentisztelendő filozófia előadó atyával s a már-már összedőléssel fenyegető templomunk ügyében akarta kérni. Mivel azonban őméltóságával semmiképpen nem beszélhetett, legkegyesebb úrasszonyához intézte szavait, aki azonban mind a jelen, mind a jövőre vonatkozó segítség reménye nélkül bocsájtotta el őket. Ugyanezen 1753-ik évben, április 21-ik napján, vagyis nagyszombaton és Szent Háromság vasárnapján, első alkalommal Kalocsán, második alkalommal pedig Hajóson szentelt papokat az érsek őnagyméltósága; kegyesen a mi papnövendéke­inket is a koruknak megfelelő rendekben részesítette, a második szentelés alkalmá­val Czerneki Bonaventura testvért pappá szentelte. Ebben az 1753-ik évben, július 15-ik napján nagyontisztelendő Szombathelyi Alajos atya, a filozófia előadója nyilvános vitát, vagyis [tétel] megvédést rendezett a teljes logikából tekintetes Forian Antal úrnak, a bajai birtokok szemlészének elnöklete alatt, mely dicsérete­sen ért véget. Az igentisztelendő Alajos filozófia előadó atyának itt kezdetben hat hallgatója volt, később ezekhez csatlakozott még két papnövendék és egy világi, nemzetes Prusinczki úrnak, a mi apostoli gondnokunknak a fia, és így nyolc szerzetesi fegyelem alatt álló hallgatója volt és egy világi, vagyis Prusinczki József úr. Ebben az 1753-ik évben a második időközi gyűlés befejeztével nagyontisztelendő Jankovich József tartomyánfőnök atya tisztelendő Petrich Fülöp atyával Assziszi­be utazott az általános rendfőnök hegyeninneni szerzetes családja megbízottjának megválasztására, ahol elrendelték, hogy a boszniai atyák, ha ezen a részen akarnak maradni — három hónapon belül 113 — kötelesek levágatni a szakállt és a bajuszt. Ugyanebben az évben a konvent és a helyi plébános között fölmerült az a kérdés, hogy Űrnapján a szentséges körmenet a mi templomunkból induljon-e, vagy a plébániai templomból? Nehogy egyiket vagy a másikat bármilyen jogtalanság érje, elhatározták, hogy egyik alkalommal, vagyis magán az Űrnapján egyik templom­ból induljon ki a körmenet, vasárnap pedig a másik oltártól és végül Űrnapjának nyolcadán abból, amelyből magán az ünnep napján indult; így is lett, mert ebben 112 Monostor = Bátmonostor korábban Nagybaracskához tartozott. Itt anyakönyvezték lakóit — a dávodiakkal, a rasztinapusztaiakkal, legyeniekkel együtt — 1751. július 7-e utántól, a plébánia önállóságának kezdetétől. HAJDÓK I. — KŐHEGYI M. 1976. 138. 113 A „három hónapon belül" szöveget utólag szúrták be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom