Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Irodalomtörténet - Fazekas István. Levelek Falu Tamás költőhöz (1911–1971)

474 FAZEKAS I.: LEVELEK FALU TAMÁSHOZ Ami miatt időnként felfigyeltek rá napilapok, hetilapok tudósítói, vagy igényesebb rádiótudósítók — valahogy hasonló módon, mint a remeteként sokáig köztünk élő, de inkább magányba vonuló DUTKA Ákosra — kivételesen hosszú életkora, különös frissességgel megőrzött emlékezőtehetsége volt, amivel hajdani kortársak lépteit, kézfogását idézhette igazi hűséggel. Ilyen alkalom volt a 90., majd a 95. születésnapja. A 96. születésnapot már nem érhette meg, 1977. július 13-án elhunyt Ócsán, ahol 1924-től közjegyzőként telepedett le, s ahol inkább polgári nevén, dr. Balassa Lajosként ismerték, szerették. 1981-ben, születése századik évfordulójára készülődve, a Kiskun Múzeumban rendezett emlékkiállítás anyaggyűjtési munkái közben, a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában találtam rá azokra a levelekre, amelyekről szűkebb baráti körben gyakran beszélt, amelyeket páncélszekrénybe zárva, saját könyveinek egy-egy példányával együtt őrzött, míg LÁNG Józsefnek, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos főmunkatársának 1976-ban át nem adta. 95. születésnapján, mikor a szülőváros, Kiskunfélegyháza szerény ajándékával, baráti körben köszönthettem, magam is hallottam tőle például KISS Józstf leveléről; arról is, hogy JUHÁSZ Gyula rövid levéllel köszönte meg a kórházi ágyához küldött ibolyacsokrot, s hogy SZÉP Ernő — számára különösen emlékezetes lelkendező sorokkal — gratulált egyik verséhez, hogy külön honoráriumként a levele mellé egy ritka falevelet is küldött. Ha csak sorba szednénk a Falu Tamással legalább egy-két alkalommal levelet váltó, hozzá közel álló kortársak, barátok, szellemi társak nevét, érdekes módon már az a névsor is irodalomtörténeti, művelődéstörténeti tanulsággá kerekedne. Még izgalmasabb, még érdekesebb tanulságot kínál a hozzá írt levelek végigolvasása. Nemcsak a címzett, Falu Tamás alakja válik rokonszenvesebbé, ha például DEVECSERI Gábor leveléből megtudjuk, hogy őt ILLYÉS is tisztelte, „nagyra becsülte", Devecseri emberi mozdulata is különös értékké nemesül, amint betegségből csak ideiglenesen felgyógyulva, siet örömet szerezni az Illyés-i elismerés közvetítésével Falu Tamásnak. A hat évtized alatt hozzá címzett levelek érdekes termésének közleményünkben olvasható részlete olykor-olykor bepillantást nyújt számos jelentős irodalmi esemény előkészítésének apró gondjaiba — például az OSVÁTH Ernő, MÓRICZ Zsigmond ünneplését előkészítő mozdulatokba is —, vagy több irodalomtörténeti súlyú kérdés megfogalmazását teheti időszerűvé. A mai irodalomtörténeti értékelés hiányát különösen méltánytalannak vélhetjük, ha észrevesszük, hogy Falu Tamás olyan kritikusok, irodalomtörténészek elismerését vívhatta ki, mint SCHÖPHLIN Aladár, HORVÁTH János, KOMLÓS Aladár, SZINNYEI Ferenc, RUBINYI Mózes, RÓNAY György volt, s hogy mindaddig, amíg az Új Idők főmunkatársi posztját el nem vállalta, rendszeresen publikálhatott a Nyugatban. Vajon a Nyugat zárkózott eJ, vagy az Új Idők konzervatívnak minősített vezérkara lett szigorúbb munkaadó? Falu Tamás életművén, személyes sorsán túl is mutató kérdések válhatnak a levelek olvasása közben aktuálissá. (Apró adalék lehet az Új Idők egyik rendszeres munkatársának vallomása: K. TÓTH Lenke sze-