Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Néprajz - Hankóczi Gyula: Kiskunsági tekerőlantok

NÉPRAJZ 361 II. 1. A Kiskunság következő pontjain ismerik — használták egykor — a tekerőt; Helvécián, Matkón, Törökfáihzn, Városföldön, Kunszálláson és a hozzá tartozó tanyavilágban, mint Fülöpjakabon, Fülöpkén és Zsidóhegyen; Jakabsrcálláson, Kiskunfélegyházán, Pákán, Bugac határában, Móricgáton, Galamboson és környékén, Petőfiszálláson, Pálmonostoran, Jas^s^entlastilon, valamint Kiskunmajsán és Csólyospáloson. (1. kép.) Ezek egyik részében tudunk helyi játékosról, másik csoportjukban vendégként muzsikált a tekerős. (A térképvázlaton tömött és üres karikával különböztettük meg őket.) Az imént felsorolt települések, a tekerőlant közép-alföldi elterjedési területének szélét alkotják, de ennek pontos határa nem húzható meg. A Kiskunság, a Csepel-sziget és a Tiszamente középső részének tekerőhasználata — mivel mindhárom vidéken a zenei élet része — egyes vonásokban megegyezik, másokban eltér egymástól. Megegyezik néhány terminológiában és a használók főbb rétegeiben, eltér viszont szerepének és használatának több eleme. Nem csupán a szomszédos használati területekről van azonban kisebb-nagyobb eltérés különféle szempontok alapján, hanem vidékünk egyes körzetei között is. Kiskunfélegyházától északra például Alatkó sajátos „zenei központnak" látszik, ahonnan a helyi tekerősök, klarinétosok el-eljártak a környező falvakba is muzsikálni. A Félegyházától délre eső területen viszont, az előbbihez hasonló fokú „zenei munkamegosztás" nem figyelhető meg, többnyire helyben lakó, esetleg vándorzenész játékosok zenéltek. 2. Ha az imént „zenei munkamegosztás" szerint bontottuk részekre területünket, akkor a hangszer neveinek vizsgálata alapján szintén tehetünk valamiféle elkülönítést. A Kiskunság adott vidékén döntően a „tekerő" terminus jellemző. Változatai „tekerőmuzsika", „tekerőzene" formában is előkerültek Törökfáiból. A „nyenyere" („nener", „nyenyeri", nyenyerhangszer") az előbbinél kevésbé ismert név, amely Félegyházától északra gyakrabban, attól délre ritkábban fordul elő. Egy idős törökfát klarinétos szerint, a „nyenyere nem volt csúfneve, azért hívták így, mert olyan nyekergős hangja volt. Mikor fölkerültek emezek a zenekarok: hegedű, cimbalom, akkor lett ez macéra szó" A tekerőt hangzása, pontosabban ritmusjátéka alapján nevezték „zeller"-nek is. „Zeller — zeller: a tekerőt ahhoz veri az ember klarinét mellett. Gyors nótába' meg gyorsabban: nyennyere—nyennye—nyennyere nyennye" — mondta a hangszer egyik egykori játékosa Kunszálláson. Mindkét terminus nemcsak hangutánzó tehát, hanem a ritmuskíséret keltésével is kapcsolatba hozható. A „zeller" hangutánzó szóként szórványosan az egész területen ismert, ez instrumentum neveként azonban ritkábban, elsősorban is az északi részen. Törökfái egyik tanyáján ezt tartják a tekerő gúnynevének. A néprajzi irodalomban Trócsányi Zoltán által bevezetett „körhegedű"'', a Kunszállás környéki népnyelvben is a tekerőlant szinonimája. Más helyről eddig nem került elő. 5. TRÓCSÁNYI Z. 1933. 3.