Horváth Attila szerk.: Cumania 7. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1982)
Bóna I.–Nováki Gy.: Alpár bronzkori és Árpád-kori vára
dési terület ÉK-i szélén, amelyet több erődített telep rajzol ki, köztük van Alpár és Nagykőrös is. Bóna István a Hatvan- és Vatya-kultúra határterületét látja e vonalban, ahol az utóbbi a fejlődésének II. fokozatában több hatvani erődöt elfoglalt és ezzel megállította a Füzesabony-kultúra további D-i irányú terjeszkedését. 24 Az 1974—1975. és 1977. évi ásatások alapján azonban úgy tűnik, hogy az alpári erődített telep a terjeszkedés legvégéről származik. A késői Vatya-kultúra többi lelőhelyein is további ásatások szükségesek, hogy az erődített telepek egymáshoz viszonyított időrendje tisztázódjon. IX. A BRONZKORI TELEP TÖRTÉNETE Az alpári erődtelep megépítése a Vatya-kultúra elnevezéssel megjelölt népesség történetének fontos állomása. A Késő-Hatvan kultúra Közép-Tisza-menti maradvány lakosságát szívósan, lépésről-lépésre viszszaszorító Vatya-emberek Alpár—Csongrád térségében érték el először az akkoriban 5—10 km-rel nyugatabbra kanyargó Tisza-völgyet s vele átellenben a Körös torkolatát. Ezzel a Kárpát-medence központi területén áthaladó nagy víziutak: a Duna jobb partja Szentendrétől a Sió torkolatáig, a Duna bal partja Vác—Dunakeszi vidékétől Sükösd tájáig, és a Tisza középső folyásvidéke is ellenőrzésük alá került. 1 A Tisza mentén kezdetben nem építettek erődöket, a hatalma csúcsára jutott mozgó-terjeszkedő Vatyanépesség megelégedett a Duna—Tisza közi területeikre korábban is jellemző nyílt telepekkel. Nyílt telepre, falura utalnak Csongrád—Vidre sziget korai gödrei és sírjai, Baks telepgödre. Falvakhoz tartozó temető (vagy temetők korábbi szakasza) került elő Csongrád-Felgyőn, Felsőpusztaszeren, de nyílt telephez tartozhatott délen a kelebiai urnatemető is. Azok a mozgalmak — bármi is váltotta ki őket — amelyek az Észak-Dunántúlról a Mészbetétes Kerámia népességét a Sió—Sárvíz mentén a Duna—Tisza közének déli felébe űzték, valamint e menekülés nyomában várható újabb támadások, általános védeke24 BÓNA L, i. m. 32, 51, 75. 1 V. ö. ehhez GOLDMAN-SZÉNÁSZKY i. m. 266-272, akik pontosan meghatározták az Alpár —Csengéié— Baks—Kelebia vonalat, amelyet a Középső Bronzkor 3. idején a Vatya-kultúra elért. zésre kényszerítették a Vatya-kultúra népét. Ekkor építik a mai Esztergom felé vezető völgy védelmére Solymár—Várhegy vártelepét, a Duna—Tisza közének északi felében Mende—Várhegyet, délen a Duna árterületéhez közel Hajós—Hildpuszta erőd-telepét és keleten a Tiszánál Alpár várát, — csak a régészetileg hitelesített biztos eseteket említve. Az 1973— 1974. évi tószegi ásatások eredményei azt mutatják, hogy ezzel egyidőben elfoglalták Tószeg—Laposhalom akkoriban valószínűleg jól megerősített telepét is. Tószeg 1927: I— II stratuma, 1948: a— с ásónyoma, 1973—74: I— II. települési szintje új korszak a nagy telep életében, — a megelőző települést tűzvész pusztította el. E felső szintek leletanyaga a VatyaKoszider kultúra Rákospalota- és Alpár-típusával nagyjából fele-fele arányban egyezik meg, Tószeg betelepítésében tehát a Vatya-kultúra ÉNy-i csoportjai is résztvettek, az új korszakban pedig az egykori anyaterület mindkét felével kapcsolatban maradt Tószeg lakossága. Míg Tószeg a Tisza-völgy Vatyauralom alá került szakaszának Szolnok alatti északi szélét védte, addig Alpár vára a déli szakasz védelmét volt hivatva ellátni. Védelmét, mivel a Csongrád környéki ásatások és kutatások tanúsága szerint a falusias települések még jóidéig fennmaradtak. Nincs nyoma, hogy a szakadékokkal-vízmosásokkal körülvett alpári fennsíkon közvetlenül a Vatyanépesség megérkezésekor laktak volna. Az új település helyét maguk választották ki, azoknak a szempontoknak megfelelően, amelyekről fentebb szó esett. Azonnal hozzáláttak a vár építéséhez. A löszplatót keleti harmadánál mély árokkal vágták át s ezáltal a fennsík legmeredekebb, folyótól-mocsaraktól is védett részét elválasztották a kevésbé védhető, a környező magaslatokkal végül csaknem egy szintbe futó területétől. Az árokásásból s talán máshonnan, a várral ma délről határos utca vonalában húzódó mélyedésből is, kitermelt földből a sziget-szerűvé kiképzett vár területének szélén, eredetileg mintegy 4,5—5 m magas sáncot emeltek. Erre a sáncra épült az a fa erődítmény, amelynek nyomait a középkori építkezéseket megelőző két és fél ezer esztendő alatt a természetes erózió, a földsánc felületének lepusztulása teljesen eltüntette. Gerenda vagy palizád fal maradványa az 1949. és 1977. évi sáncátvágások metszeteiben már nyomokban sem mutatkozott, nem is mutatkozhatott a középkor idejére 3,5—4 méteresre kopott sáncban. 91
