Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Majsai K.: Kardos István szalkszentmártoni segédtanító, Petőfi barátja
rai: „Én a szabadcsapattal mentem Dömsödre, hol Hajós Károly kapitány fölszerelte és kvártélyra osztotta embereit. Alig töltöttünk egypár napot Dömsödön, midőn a Makádról jövőkkel fölszaporodott 80-ra. Hanem aztán Hajós Károlytól átvette a csapatot egy — a hadügyminiszter által kinevezett — 3 ik zászlóaljhoz tartozó honvédkapitány — Gergely Károly, ki ügyvéd és a kunsz.miklósi korrektornak fia volt. Ezzel fegyverkészletünk és ruhanemünkkel együtt elszállítottak bennünket K.Sz.Miklósra, honnan Szoboszlay a környékbe ment Taksonyival együtt verbuválni s rám lett bízva a csapat fölötti parancsnokság. Itt K.Sz.Miklóson olvasott föl a jegyző az összegyűlt nép előtt egy Váczról jött levelet, mely tudatta, miszerint a magyarsereg ott megütközött a muszkákkal. Azután mentünk tovább Tassra, Szalkszentmártonba és Vecsére, hol mindenütt toboroztunk. Vecsén találkoztam a menekülő Ács Károlylyal és Jókai Mórral. Midőn meghallottuk, hogy a németek előcsapata Vadasra ért; elvonultunk Soltra." Vajon amikor Kardos a nemzetőrökkel együtt Vecse felé menve elhaladt a vadasi csárda mellett, eszébe jutott-e az a mulatság, amelynek Petőfi is résztvevője volt? Hogyan fogadhatták a szalkszentmártoniak volt tanítójukat, amikor a nemzetőrség „1 ső rangú alhadnagyaként" toborzót tartott a községben? A szabadságharc bukása után egy ideig Kardos Istvánnak is a bujdosás jutott osztályrészül. Sikerült azonban visszajutnia szigetszentmiklósi iskolájához, ahol kereken negyven esztendeig taníthatta a helybeli felnövekvő nemzedéket. Mindig újat kereső tanító volt, aki arra törekedett hogy minél korszerűbben juttathassa a tudományhoz az if júságot. Hely tálasával pedig példát adott a tiszta hazaszeretetből is. Ezt igazolják emlékiratának, de Jókaihoz írt levelének sorai is. A szalkszentmártoni szájhagyomány 17 is megtartotta emlékezetében „Petőfi Sándor barátját", Kardos Istvánt, a segédtanítót. Néki köszönhetjük, hogy kortársi visszaemlékezésével segített Petőfi Sándor Szalkszentmártonban eltöltött időszakát megismertetni, de alakját megrajzolni is az alábbi gondolatokkal: „Barátságáról én, ki az itt vele társalkodók között csak másodrangú valék, annyit mondok, hogy egyenes és nyílt szívű volt..." Kardos István nemes célokért dobogó szíve 1894. július 23-án vert utoljára. Pócsmegyeren halt meg és temették el. Kívánságára tíz esztendővel később, 1904. április 5-én exhumálták, és azóta a számára oly kedves szigetszentmiklósi földben alussza örök álmát, Emlékét itt, Szalkszentmártonban is kegyelettel őrizzük. I Ifodalma ís van. DIENES András : A legendák Petőfije. Bp. 1957. Magvető. 133—136. E vonatkozásban érdemes figyekif 'Bàksay^ Sándor református püspök írására, amely a Vasárnapi Újság 48. évfolyamában,, a 11. szám 173. oldalán olvasható. A lap 1901. máfcius 17-én a következőket közölte a szalkszentmártoni Petőfi-ház emléktábla-avató ünnepsége kapcsán: „Kétségtelenül a kis városkának ép magyar lakossága, .örege apraja tudja ma, ki volt a jó öreg kocsmáros, . . — sőt találkozunk nagy számmal a kik magát a tulajdon költőt; a Sándort is színről-színre látták." 177
