Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Fehér Z.: Bátyai népmesék

— Nem baj — aszongya — a seggödet begyugjuk, csak igyad — aszongya — mer még messze van a pogácsa. Hát osztán megin iszik a farkas, megin iszik, megin lafatyolja a vizet. — Ú, róka koma — aszongya — má a füleimen gyün a víz. — Nem baj — aszongya — csak erőltesd! Erőtesd — aszongya. Hát osztán erőteti csak. Csak iszik, csak iszik. De má a száján kifelé gyün. Má, má nem fér bele a víz. Mondja: — Hát róka koma — aszongya — má a számon gyün ki a víz. Akkó aszongya: — Hát mit csináljak neked? Hát látod, ott a pogácsa, ott előtted van, de ha nem bírod fölinni a vizet, akkor mit csináljak. Én — aszongya — fölittam a vizet, én jól is laktam a pogácsábul. Hát beletörődött a farkas, hogy tényleg hát nem bírja kiinni a vizet, és nincs pogácsa. No, osztán avval a róka elfutott, elment az erdőbe, de egy kis idő múlva gyün vissza : — Au, farkas komám — aszongya — gyete, meg vagyok híva lakodalomba, s téged is elviszlek, de téged aszongya nem fogadnak be a lakodalomba, mer rád haragszanak — aszongya — a farkasra nagyon haragszanak. De én — aszongya — biztos még a szobába is bejutok a nép közé — aszongya — a lakodalmasok közé. Téged — aszongya — fölviszlek a padlásra, ott vannak a torták meg sűt hús, meg mindön, te avva aszongya — jólaksz, amennyi csak beléd fér. Én meg — aszongya — ott lent eszek meg iszok a vendégök között. Hát osztán persze a segge be vót dugva, hogy a víz ki ne folyjon a farkasból. Hát elmennek a lakodalmas házhó. Otet mingyá föl a padlásra szép halkan, lassan, föl a padlásra. Tényleg vót ottan torta meg mindön. Fogta a róka koma a tortát, jó mézeset, jó beizéte a száját meg a bajszát meg a fejit is bekente. A farkas koma az meg övött is mög mindön. Akkor talátak egy egérlukat a padláson. No, aszongya a róka koma: — Farkas komám, most ide ráülsz erre a lukra, ez levezet a szobába, én, amikó bemék a szobába, akkó én kérők egy nótát, hogy el lehessen dalolni, és akkó — aszongya — kihúzod a dugót, és belefolyik ebbe az egérlukba, belefolyik a szobába, a nép megijed, szanaszét szalad, akkó — aszongya — mink ketten lakodalmasok löszünk. Úgy, hogy — aszongya lösz önni-inni boldognak. Hát aztán úgy is történt, hogy a farkas ráült arra a lukra. Üldögél, csücsörész ottan. A róka mög... hüj, mikor meglátták a róka komát, a vendégök, a lakodalmasok: — Hő, itt a róka koma, itt a róka! Gyere be, gyere be! Oszt be a szobába mingyá. — Ide az asztal mellé ülje. — De — aszongya — én ülök oda az asztal mellé, de csak az ablakná, mer neköm nagyon melegem van itt. Nyissák ki az ablakot — aszongya — mer én megfulladok, olyan melegem van. Hát osztán elkezdtek ottan dalolni egyik is másik is. Egyszer osztán fölállt a róka, hogy hát: — Hát kedves vendégek — aszongya — szabad neköm is egy nótát elmondani? — O, persze, dehogynem, szabad, persze, csak mondjad el! — Hát osztán elkezdőit dalolni. (Dehát magyarul nem tudom elmondani. F'Z.: Mondja rácul!) Otvor kurcse guzicu (Nyisd ki farkas seggedet Papotoapi szobicu ! Árassza el a szobácskát !) Erre aztán a farkas kihúzta a dugót a seggibül, oszt elkezdett folyni a víz lefelé a szobába. A róka koma meg a nyitott ablakon — azé nyitotta ki az ablakot, hogy tudjon kiugrani. Mingyá kiugrott, oszt elmönt. — Hej — aztán — ki az, ki az? Hunnan folyik a víz? Merül gyün a víz? Föl a padlásra ki vellával, ki ásóval, ki mivel, botokkal. Hő, a farkas mögijedt, oszt egy sarokba behúzódott a padláson, csak a szeme világított. Hő, aztán egyszer mögtalálták a farkast. Oszt elkezdték püfölni a farkas komát. Annyira megpufolták, hogy alig bírt leugrani a padlásrú. Persze elszaladt a farkas koma is. De közbe a róka koma is, ahogy mönt — hát tudjuk még élve van a Miklós, a Bence Miklós bácsi — az hordókat mosott, má a cefrés hordókat, és azt a cefrét abba a gödörbe kiöntötte. Hát ahogy mönt a róka koma ara, kifelé, látta, hogy az a cefre ott van, fogta magát oszt belehempörögte abba a cefrébe magát. Hát osztán visszafordút a farkas koma felé. Oszt elkezdett sírni a róka koma : — Látod, látod — aszongya — kár vót elmenni lakodalomba. De hogy megvertek — aszongya — nizd milyen piros, vérös vagyok! (Attú a cefrétül, mer jó otellós cefre vót, a farkas meg azt hitte, hogy tényleg véres a róka koma.) Jaj, elkezdte sajnálni a róka komát. De a farkas is nyöszörgött, mer őtet is nagyon megverték. — Jaj, most mi lösz, hova mögyünk, hova mögyünk? — Hát — aszongya — farkas komám, én nem tudok sehova se mönni, ha azt akarod, hogy veled mönjek, tögyé föl a hátadra, mer én nem bírok sehova se mönni. (Ravasz vót.) — Hát jó van, nem bánom, ugorj föl hát a hátamra. Farkas komának a hátára fölugrott, oszt elkezdtek arra a Nagykert felé menni. Hát valamikor annak az idejin vót egy nagy-nagy nyárfa, úgy hogy hát-hét embörnek is köllött lönni, hogy így körül lőhetett vóna fogni a törzsit. Hát mikor möglátta a róka koma azt a fát, súgja a farkasnak: Bólam, bólam, céloga nószi (Vert visz veretlent (?)) Bólam, bólam, céloga nószi Hátra néz a farkas: — Mit is beszész? — A, musicama brebonyim. (Nos hát a legyekkel beszélget.) Megin mennek tovább, megin mondja: Bólam, bólam, céloga nószi. Bólam, bólam céloga nószi. 343