Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Novák L.: A Duna Tisza köze temetőinek néprajza

A sírkövekhez hasonlóan Nagykőrösön a fejfák monumentális méreteivel is a társadalmi rangot, vagyonosságot igyekeztek kifejezésre juttatni. Más helyeken a formakincs variálásával egyre díszítettebbé alakították a fejfákat (pl. Dömsödön), helyenként pedig a túldíszítettség állapotát is elérték (Alberti, ír sa, Bugyi, Dab). A rövid virágzás után hamar bekövetkezett a hanyatlás, mint Ordason, Dunaszentbenedeken, ahol a tulipán erőteljesen stilizálódott, illetve deformálódott, vagy pedig Aporkán, ahol a tulipán-dísz survival elemként funkcionált tovább. Sok helyen felhagytak a hagyományos díszítésmóddal is, az egyszerű obeliszk-forma terjedt el (52. kép), illetve alapvető stílusváltozás következett be, mint Vezseny (XX. tábla 20—21, 23. kép), vagy Tiszakécske esetében, ahol az egyszerű oszlop fejfák terjedtek el századunk elején. A társadalmi hagyományok kifejeződése megnyilvánul a fejfák festési módjában is. A festés alapján a Duna—Tisza köze több temetőjében megkülönböztethető a gyermekek, fiatalok, és idősebb emberek fejfái. Dömsödön századunk elején a gyermekek fejfáit fehérre, a fiatalokét és középkorú emberekét kékre, szürkére, az ötven esztendő feletti, idősebb halottak fejfáit pedig feketére festették. Makádon a leánykák fehér, a gyermekek, legények kék, az idősebbek fekete színű fejfát kaptak sírjukra. Alsónémedin is a fiatalok fejfáit fehérre, kékre, míg az idősebbekét barnára, esetleg feketére festették. Legtöbb helyen azonban a fejfa festetlen maradt, vagy csak feketére festették, elsősorban a fa konzerválása végett (pl. Kunszentmiklóson). A festés elterjedtségének alapján csupán a Duna—Tisza köze északi részének néhány helysége jöhet számításba. Akárcsak a csillagos-tulipános fejfák szemiotikai kifejezésmódja, a színek alapján történő jelentés is viszonlag újabb keletű, a XIX. század második felének terméke.

136 A festési hagyományok módosulása is bekövetkezett századunk első felében. Legtöbb helyen ma már a színek nem tanúskodnak a sírban nyugvó emberre vonatkozóan. Ez legjobban a makádi temetőben figyelhető meg, ahol barnára, világosbarnára, zöldre is festik a fejfákat, a halott nemétől és korától függetlenül. 136 Vö. FÉL Edit-HOFER Tamás, 1975. 34-42. b. 2. 4. Vasból készült sírjelek A XIX. század első felében jelentek meg a vasból, öntöttvasból készült sírjelek, s alkalmazásuk a század végére általánossá vált. Különösen a lakatos remekek között található igen szép, rendszerint kereszt alakú sírjel.

137 A XX. század elején, különösen az első világháborút követően több helyen állították műves vaslemezből hajlított sírkereszteket. Ezek egyik jellegzetes csoportja a szecessziós stílust tükröző vaskeresztek (47—49. kép). A vasból készült sírjelek között is — a stíljellegen túlmenően — megnyilatkozik olyan művészi kifejezésmód, amely az emberközpontúság — olykor igen tömören megfogalmazott — antropomorf jelleg kihangsúlyozó ja (50. kép). b. 3. Sírfeliratok A sírkövek, fejfák alapvetően formális kifejezők, amelyeknek azonban a szövegezésük is alapvető. A sírfeliratok eredeti rendeltetésükön túlmenően a műköltészet és a népköltészet megnyilvánulásai is egyben. Az anyag természetéből következően elsődlegesen a kőből készült sírjelek nyújtanak bővebb információt a szöveg alapján, mivel a fa romlandósága miatt egy bizonyos idő után már nem olvasható a fejfák felirata. A fejfák, de még inkább a sírkövek esetében említhetőek meg a rövidített sírjelek. Ezek legszebb példái a Csepel-sziget néhány helységében (pl. Szigetszentmiklós) lelhetők fel. Illusztrációként Szigetszentmiklósról teszünk közzé ilyen rövidített sírfeliratokat:

138 К F Sz P és — Ki (itt) Fekszik Szabó Pál és H В R H. Berecz Rozália G Y A GYE GYÁszolják GYErmekeik E R M G ERzsébet és MaGdolna Meg kell említeni a kecskeméti vasműves Tiringer Ferencet, aki kovácsoltvas művek között (L. SÁRÁDI, 1975. 308.) sírjeleket is készített. Gyuricza Mihály gyűjtése. 263