Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)

Bálint Cs.: A magyarság és az ún. Bielo-Brdoi kultúra

raértékelését várjuk. Л hangtörténeti vizsgálatok finomításával remélhetőleg az is elérhető lesz, hogy az eddig csak nagy időrendi határok között tárgyalt szócsoportból leválasztják a XI. sz. után nyelvünkbe került jövevényeket. Ez ui. az az időpont, amikor a magyarság terjeszkedő politikája révén sűrűn lakott, tiszta szláv területekkel (Szlavónia, Horvátország, Dalmácia, Felvidék) került érintkezésbe, ami nyilvánvalóan nem maradhatott hatás nélkül a szókincsére sem. E — tudomásom szerint elsőként felvetett lehetőség a most tárgyalt régészeti probléma vonatkozásában azért jelentős, mert a XI. sz. vége egyben a BBK megszűnésének is az ideje. Ügy tűnik hát, hogy a magyar nyelv szláv jövevényszavai — a jelenlegi korszakbeosztásuk mellett — egyelőre nem használhatók fel bizonyítékként a X — XI. sz.-i magyar—szláv viszony megítéléséhez. 3.53. Helynevek. A Kárpát-medencében a X—XIII. sz.-i magyar — szláv kapcsolatok ma is élő tanúi a helynevek. A történettudomány a magyar helynévadás főbb korszakait megállapította, ma kísérletet tesz a helynevek történeti forrásként való felhasználására.

174 A nyelvészet az etimológiák alapján az illető helynév népi származásáról dönt, míg hangtani kritériumok révén az esetleges átvétel körülményeiről (pl. szláv eredetű helynév magyarosított változata esetében) és időpontjáról tájékoztat. Körültekintő felhasználás mellett a helynevek magas számuk, térben való elhelyezkedésük miatt a korai magyar történelem alapvető forrásai, segítségükkel nagy valószínűséggel megrajzolhatók a Kárpát medence Árpádkori népesedési viszonyai.

175 Kniezsa I. és Glaser L. 1938-ban közzéadott, etnikai viszonyokat feltüntető térképét vette alapul Kralovánszky A. két jellegzetes, a BBK-hoz tartozó tárgytípus elterjedése (S-hajkarika, lunula), Kiss A. pedig egy addig BBK-jellegűnek tartott temetkezési szokás (edény-melléklet) vizsgálatához.

176 A szláv helynevekkel való összevetésből azt a következtetést vonták le, hogy ezen ékszerek nem tekinthetők etnikumjelzőnek, míg az említett 173 Az újabb eredmények összefoglalását Id. L. LIGETI: Quelques problèmes étimologiques des anciens mots d'emprunt turcs de la langue hongroise. Acta Orient. Hung. 29 (1975) 279-288 és Palló M., Mándoky I. szíves szóbeli közlése. 171 GYÖRFFY Gy. : A helynevek és a történettudomány. Nyelytud. Ért. 1970. 196-200. 175 ld. GYÖRFFY Gy. : szerk.: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. A—Cs. Bp. 1963. 176 KRALOVÁNSZKY 1957. KISS 1973. halotti rítus éppenséggel a magyarokkal van kapcsolatban. Ha a szóbanforgó térképet a BBK egészére vonatkoztatjuk, kitűnik: lelőhelyei ott a legsűrűbbek (Tisza—Maros—Körös köze), ahol országunk éppenséggel szegény szláv helynevekben. E vidéken — ahol több kutató a BBK kultúra kiindulási helyét keresi

177 — csak Csongrádot és környékét (Csany, Kurca), a Szeged melletti Kanizsát és Dorozsmai valamint a Maros menti Rahoncát említhetjük. Ezzel szemben a BBK leletei kisszámúak a tisztán vagy szláv többségű vidékeken (ld. pl. a Dunántúl egyes részei). Ezekből a területi elkülönülésekből arra következtethetünk, hogy a BBK és a szláv helynevek között szoros kapcsolat nem kereshető. 3.54. Személynevek. Az árpádkori oklevelek személynév-anyagából Kniezsa I. a következőket vonta le: ,,. . .a nagytömegű szolgarétegnek a magyarságát az oklevelek névanyaga világosan bizonyítja. Egy-két helységen kívül ez a névanyag jóformán teljesen magyar, amelyben alig egy-két törökös és szláv jellegű név található. . . Ez a magyar szolgaréteg volt tehát az, amely nemcsak a magyarság török eredetű uralkodó osztályát, hanem az itt talált szláv és esetleg egyéb őslakosságát is teljesen magyarrá tette. De ennek a rétegnek köszönhető Magyarország helynévanyagának szembeszökő magyar jellege is. . . Végeredményben tehát minden szláv nyom ellenére azt a területet, amelyet a magyarság a XI. sz-ban megszállva tartott, lényegében magyarnak, vagy legalábbis túlnyomórészt magyar többségűnek tekinthetjük."

178 Összefoglalás A BBK kutatástörténetét áttekintve egyrészt nyilvánvalóvá vált a korábbi, szláv, vagy szláv többséggel feltételezett etnikai meghatározás megalapozatlansága, másrészt e koncepciónak megnyugtató adatokkal nem alátámasztható, több ismert régészeti, történeti szemponttal és ténnyel antagonisztikus jellege. Régészeti vizsgálatok (leletanyag, temetkezési szokás, időrend), történelmi, nyelvészeti vonatkozások elemzése után arra a megállapításra kellett jutni, 177 ld. 85. j. 178 KNIEZSA i. m. 455 — 456. A középkori oklevelek személynévanyagának tanulságát a magyar—szláv viszonnyal kapcsolatban Dienes I. is említi, Id. DIENES 1966. 229, Ua.: 1968. 167. 248