Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Vorák J.: 1807-es országgyűlés verses leírása

Magyarországon 400 lelket számíthatunk egy Q mérföldre, addig 1790-ben már 1777-et."

27 — ,,A földesúri jövedelem növelésére két lehetőség kínálkozott:,,. . . vagy a megművelésre kerülő földbirtokot kellett növelni, vagy a jobbágy munkaerejét kellett fokozottabban igénybevenni. Mindkét módszer csak a jobbágynak volt kárára . . . Hasztalan volt Mária Terézia rendelkezése az úri önkénnyel szemben ... a földesúr gyakran nem vette figyelembe a törvényes előírásokat. Ha megharagudott egyik, vagy másik jobbágyára, vagy ha valamelyik hivatalnoka, szolgája számára szükség volt lakásra, egyszerűen felbecsülte a házat és elvette a telket."

28 Varga János megállapítja, hogy a paraszti közös birtoklás után a paraszti magántulajdon felé tett lépés az irtás volt. Idézi a még 1721-ben kelt bátaszéki helyi rendelkezést: „Hahogy valaki maga számára szántóföldet kezd irtani és áztat hirtelen végbe nem viheti, senki olyan földbe nem menjen."

29 Molnár Erik a korszak jobbágy viszonyairól: „Beköszöntött az a korszak, amikor a magyar prasztság a királymítosz kifejezéseképpen ellenségének, a nemességnek ellenségét, a bécsi uralkodót tekintette barátjának."

30 Az 1807-es 21. te. 19. §-a nemcsak megszilárdította, de még önkényesebbé tette a földesúri hatalmat. Korában páratlan merészség szerzőnk részéről: A telkéből kisemmizett jobbágyról, mint hazafiról szól ! Sorok közt elbújtatva, de kétségtelen, hogy a jobbágyot érti, ennek később is bizonyítékát adja, mikor a katonának hurcoltakat is hazafiakként említi. Amikor azonban Ausztriának rója fel a jobbágy helyzetét, nincs igaza. Bécs minden jobbágyrendelete elsikkadt a magyar úri vármegye végrehajtásában. Egyetlen esetben gondol országgyűlésünk a jobbágyra: amikor kiköti, hogy a rendkívüli hadisegély, a „segedelem" terhétől mentes maradjon.

31 105—120. Szerzőnk itt nem tudósít, határozott véleményt kíván formálni: Míg a magyarság ereje ki nem fogy, Ausztria nem hagyja abba a háborút. A háború terhét a magyarság viseli, míg Ausztria minden veresége ellenérc is, csak nyert a franciákkal való alkudozásokon. 121—132 Az 1807-es országgyűlés királyi kívánalmai közül legnagyobb terhet a segedelem jelentette. 1805. december 26-án Pozsonyban, a Napóleonnal megkötött békében Ausztria ötvenmillió arany 27 SZÁNTÓ Imre 1945. 223. 28 MÉREI Gyula 1948. 12—14. 29 VARGA János 1952. 30. 30 MOLNÁR Erik 1965. 92. 31 Jegyzőkönyvek 1807. 224. old. még HORVÁTH Mihály 1868. 225. forint hadisarc fizetését vállalta. Napóleon Bécsből kivonulva kétezer ágyút és százezer puskát vitt el magával. Ferenc császár az országgyűlés előtt szokottnál is mézesebb hangon szólt magyarjaihoz: ,, . . . hogy a' Mi kedves Magyar Országunk, és hozzátartozó Országaink és hozzá-tartozó Tartományoknak java is mennél jobb szerrel gyarapodhassak."

32 A rendek pedig a királyi kívánalmakkal a magukét szegezték szembe : 1. Békét. — A nemzet hozzájárulása nélkül ne lehessen háborút indítani. 2. Jobb, a magyarságra is tekintő államigazgatást. 3. A bányaügy tartozzék újra a magyar kamarához. 4. A magyar pénz és vámpolitika magyar érdekeket is tekintetbe vevő megreformálása. 5. A nemesi felkelés módozatainak törvénybeiktatását, a magyar hadügy rendezését. 6. Állandó hadpótlás módozatainak rögzítését. (Mert állandó sorkatonaságról a rendek hallani se akartak.) 7. A deperditák (beszállásolt katonaság után kifizetett kincstári illeték és a való költségek közti különbözet) szabályozását, a só árának s forgalmának magyar törvények szerinti rendezését. 8. Valamennyi 1791 óta elfekvő reform tárgyalását.

33 Figyelemreméltó reformprogram, melyből néhány látszatrendeletet kivéve semmi se valósult meg. A királyi kívánalmak és a rendi követelések szembenállása az osztrák birodalom és a rendi Magyarország ellentéte volt. Ausztria most is számíthatott a magyar nemességnek arra a nagyobb felérc, mely éppen nemesi érdekeinek védelmeként, létében ellenfelére volt utalva. így a segedelem megszavazása, ha zökkenőkkel is történt, igazi civódást csak az alapjául szolgáló jövedelcmkulcs megállapításánál okozott.

34

Mert hogy birtokáról valamiféle számot is adjon arról a nemes nem akart hallani. 133—164. Hogy a magyarság Ausztria jármában senyved, szerzőnk elsősorban is a mágnásoknak tulajdonítja. Mágnások elleni éles kifakadásaival árulja el, hogy meggyőződése szerint hová is sorolható. A „munkás-parasztot" a Társaság tagjának tekinti. Hunniája már nemcsak a magyar nemesség Magyarországa, a jobbágyé is, azé annál inkább, mert az egész menességet mindenestől ő tartja fenn. A mágnások ostoba önzése oly feneketlen szerinte, hogy még saját érdekükben se tudják ésszel felérni, a jobbágy jólétének értékét. Az emberibb Társaság rákfenéi, a vér, a tisztség, a haszon szomja hajtják a mágnásokat. Szerzőnkből visszatarthatatlanul tör ki a vád és számonkérés : Mivé lettek a szentként tisztelt nagy eszmények? A testvériséget már Concordiával elsiratta. Most az egyenlőséget is, melyről a mágnásoknak sejtelmük sincs. S mivé lett a százszor szent szabadság? Üldöző szabadsággá a napóleoni zsarnokság lobogóján. 32 Jegyzőkönyvek 1807. 2. 33 Akták 1807. 229. Id. még HORVÁTH Mihály 1868. 234— 235. 34 HORVÁTH Mihály 1868. 244. 198