Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)
Bánkuti I.: Egy görög kereskedő tevékenysége Kecskeméten és a Dél-Alföldön
kieszközölt meghagyásokra támaszkodva követelte Karácsonytól a maga részét a befolyt harmincadjövedelmekből. Bizonyítványokat, igazolásokat, tanúvallomási jegyzőkönyveket szerzett be és állíttatott ki, amelyek azt tanúsították, hogy Karácsony rendszeresen beszedte a bérelt harmincadokon a díjakat, sőt a törvényesnél többet, annak két-háromszorosát is. 25 Karácsony azonban most sem akart elszámolni, végülis Lónyai 1711. augusztus 23-án Kassán olyan parancsot eszközölt ki Pálffy Jánostól, amely az ügy tisztázására kötelezte Karácsonyt. 26 Ezt a parancsot lobogtatta a kezében Lónyai a bodrogkeresztúri Tisza-parton, amikor a halálos lövés érte. Felesége és családja a gyilkosság után is tovább folytatta a pereskedést, hogy Karácsonyt elszámolásra kényszerítse, sőt a gyilkossági ügy külön per tárgyát képezte. Egyik per részleteibe sem bocsátkozunk most bele, a lényeg az, hogy az elszámolási vitában Szabolcs megye közgyűlése Apagyon 1712. szeptember 3-án erősítette meg a megyei bíróság ítéletét. Eszerint Karácsony Sándor 13 145 magyar forint 62 dénárral tartozott Lónyai Ferenc özvegyének. Az elszámolás azonban Karácsony részéről most sem történt meg, mert egy 1713. március 3-án Tokajban kelt és Szabolcs megye alispánjához írt levelében kimenti magát, hogy az elszámolásra kitűzött helyen és időben nem jelent meg. Ügy látszik azonban, a Kamara sem hagyta annyiban a Pálffy által Lónyaitól követelt elszámolási ügyet, mert Karácsonynak is éppen ezért kellett a kitűzött napon Eperjesre utaznia. 27 Egyébként ekkor ismét harmincadosnak, és a Kamara commissáriusának írta magát. A hosszadalmas per a mi szempontunkból azért méltó az említésre, mert az özvegy is, mint előzőleg a férje, igyekezett minél több bizonyítékot beszerezni Karácsony ellen. Megbízottja Szegedre utazott, ahol a katonai parancsnoktól és a kamarai prefektustól különböző dokumentumokat kapott, köztük a közölt harmincadnaplót is, amely a Kecskeméten át folyó XVIII. század eleji kereskedelem páratlanul érdekes és fontos dokumentuma. 28 Ami a gyilkosság 25 12. sz. irat. — A Kecskemét és Nagykőrös által felvett tanúvallatási jegyzőkönyveket 1. 17. és 18. sz. alatt. 26 13. sz. irat. 27 19. sz. irat. 28 Szeged, 1711 november 10. 14. sz. irat. ügyét illeti, abban a császári katonai bíróság ítélkezett s Karácsonyt felmentette a vád alól. Ennyit vázlatosan arról az eseményről, amely az általunk közölt dokumentumok keletkezéséhez vezetett. Ezek közlésével nem az volt a célunk, hogy a Lónyai és Karácsony közt kirobbant ellentétben az igazságot kiderítsük, még ha ez a viszály egyéni tragédiával végződött is. Ennél sokkal fontosabbnak tartjuk mindazt, amit ezek az iratok a Rákóczi szabadságharc utolsó éveinek pénzügyi viszonyairól, a balkáni kereskedőtőke szerepéről, a görög kereskedők tevékenységéről és helyzetéről, a Délalföld kereskedelemtörténetéről elmondanak. A kiadott iratok legfontosabbika, a harmincadjegyzék mutatja, hogy Kecskemét a Török birodalomból jövő kereskedelem egyik legfontosabb útvonalán feküdt. Mind az átutazó kereskedők száma (1710. június 21—október 7. között: 124.) mind a behozott árumennyiség mutatja ezt. A jegyzék egyúttal az itt behozott árucikkek összetételét is feltünteti. A törökországi kereskedők főként speciális iparcikkeket (szattyánbőr, abaposztó, viseleti cikkek), vagy déligyümölcsöt, fűszereket hoztak be. A Ráckevén, Kecskeméten lakó néhány magyar kereskedő viszont ökröket és vágóállatokat, de ez csak halvány emlékképe volt az alföldi mezővárosok egykor oly virágzó tőzsérkedésének. A felvett tanúvallomásokból az is kiderül, hogy a török alattvaló kereskedők közül sokan huzamosabb időre is megtelepedtek Magyarországon, főleg az alföldi városokban, s innen fejtették ki kereskedelmi tevékenységüket. (Ezek az ittlakó kereskedők azonban nem mohamedánok, hanem görög keleti vallásúak voltak.) Közülük egyesek, mint Karácsony Sándor esete is mutatja, felhalmozott tőkéjüket egyéb vállalkozásban is felhasználták. Ezt a tevékenységüket történetírásunknak alaposabban meg kellene vizsgálnia, mert a tőkehiány, illetve kölcsönök szerzése a kuruc állam pénzügyeinek egyik legkritikusabb pontja volt. Végezetül egy olyan tényezőről, amely egyáltalán nem hanyagolható el az Alföld ekorbeli kereskedelmének vizsgálatánál. Bár, mint említettük, a két harcoló fél egyaránt ügyelt arra, nehogy a törököt maga ellen ingerelje, a török szultán alattvalóinak Magyar29 Debrecen, 1711 november 21. Németnyelvű eredeti és magyar fordítás. OL. P. 452. Lónyai III. Ferenc iratai. 84
