Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Égető M.: A szőlőművelés átalakulása a századfordulón a Solt-Vidéken
túrájának történeti rétegződését és a racionalizálódás (filoxéravész) előtti állapotokat vizsgáló fejezet jelenleg megjelenés alatt áll az ELTE Néprajzi Tanszékének évkönyvében, a hagyományos eszközökre és eljárásokra e helyen nem térünk ki, csupán a bekövetkezett változásokat ismertetjük. * A XIX. század első felének gazdasági írói állal oly gyakran hangoztatott hagji о m ányszerűség egyfelől a extenzív jellegű művelést jelenti 3 , másfelől, szélesebb értelmezésben kifejezi — különösen a század második felében — szőlőművelésünk és bortermelésünk megrekedését. Míg a szántóföldi művelés kérdését — itt most nem részletezendő módon — jól-rosszúl megoldotta a jobbágyfelszabadítás és bizonyos útra terelte a gabonakonjuktúra, addig a szőlőművelés terén egészen a század végéig nem következett be lényeges változás. A jobbágyfelszabadítás után még hosszan elhúzódó dézsmaváltság 4 , a termelés közösségi szabályozásának fennmaradása (hegyközségek) és a mezőgazdaság súlyának eltolódása az egyoldalú gabonatermesztés felé: mind akadályozói voltak a fejlődésnek. E tények gátló hatása főként a nagymultú, paraszti szőlőkultúrák vidékén érvényesült. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az „okszerű szőlőgazdászat" és borkezelés meghonosítására történtek ittott kísérletek. Egyes árutermelő vidékeken (Villány, Szerémség, Érmeilék) főúri- illetve egyházi birtokokon a XIX. század második felében már valóságos mintagazdaságok voltak. Ezek azonban elenyésző számuk miatt nem befolyásolták számottevően az összképet. A Kecskemét környéki homokon, más történeti előzmények fejleményeként, hamarabb elindult a szőlő- és gyümölcstermelés a racionális úton. A tudatos fajtakiválasztás és nemesítés, specializált eszközök kialakítása, állandó kísérletezés a több és jobb termelésre, a parasztbirtoknak egy új, kapitalisztikus tendenciáját jelentette. 5 A homoki szőlőművelés fejlődéstörténete még feltáratlan, de tény, hogy az adott helyzetben azért tudott azonnal irányító szerepet betölteni, mert a fejlődés utján már egy lépcsőfokkal megelőzte a hagyományos szőlővidékeket. A XIX. század második felének mezőgazdászai cikkek, tanulmányok, szakkönyvek kiadásával próbálták a fejlettebb módszereket terjeszteni. 6 A Borászati Lapok 7 hasábjain mindig ismertették a legújabb külföldi kutatások eredményeit — nem sok eredménnyel. Az említett tényezők mellett a hagyományoshoz való ragaszkodást táplálta az is, hogy adott szőlőültetvényeken kellett volna áttérni másfajta művelésre. Jól jellemzi a bortermelés helyzetét az egyik korabeli mezőgazdász: „ . . . borkereskedésünk annyira pangásba jött, miszerint országunk azon egyik legfőbb aranybányáját, a szőlőművelést igen sokan elkezdették csupán szükséges rossznak (malum necessarium) tekinteni." 8 Végül is az a tényző, ami ugyan kissé radikálisan, de lökést adott szőlőművelésünk racionalizálásának, a század végén bekövetkezett filoxêravês^ volt. A termőszőlők nagyrészének kipusztulása megkönnyítette szőlőművelésünk új alapokra helyezését. A filoxérához még két veszedelmes szőlőbetegség járult: a peronoszpóra és a lis^tharmat. A filoxéra (Phylloxéra vastatrix) először 1863-ban jelentkezett Franciaországban és alig húsz év alatt végigpusztította a kontinens nagymultú szőlőkultúráját. 9 Magyarországon 1875-ben észlelték először Pancsován. 10 Pest megyében 1880-ban ütötte fel a fejét. 11 A betegség terjedésének megakadályozására sürgős intézkedéseket tettek 12 , ezek azonban mit sem segítettek. Az új betegség körülbelül húsz év alatt végigpusztította Magyarország történelmi borvidékeit, szinte az összes kötött talajra telepített szőlőt. 13 622 ezer holdból mintegy 444 ezer veszett ki. A hamarosan meginduló rekonstrukció legfőbb 3 A kérdés első felvetését 1. a disszertáció III. fejezetében, bővebb tárgyalása a szerző „Paraszti szőlőművelésünk néhány jellemfő vonása a XVIII— XIX. s%á%ad folyamán. Л solti példa" címmel elhangzott előadásban a Magyar Néprajzi Társaság Anyagi Kultúra Szakosztályának 1970. december 2-i ülésén. 4 A szőlődézsma megváltására részletesen: Für Lajos: 1965: 101—108. 5 BALOGH István 1965:411—412. 6 BENDE Péter MG 1845. — GAÁL Alajos 1856. — HOO1BRENK Dániel 1862. — GALGÓCZY Károly 1854. — PARRAGH Gusztáv 1863. — ENTZ Ferenc 1869. — TERSÁNSZKY József 1869. stb. 7 1868-ban indult meg a folyóirat. 8 GALGÓCZY Károly 1855:285. 9 Szőlészeti és Borászati évkönyv az 1892. évre 60. 10 BOROVSZKY Samu (szerk.) 1910: II. 97. 11 U.o. 12 A községeket, amelyekben filoxérát találtak, zár alá helyezték, a szőlőfürt kivételével a szőlőnövény bármely részének kivitelét megtiltották e községekből. i3 Magyarország Földmívelésügye 1897—1903. Bp. 1903. 31. 135
