Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Vorák J.: Emlékezés Nagy Czirok Lászlóra

irodán segédkezett is. Erre kétheti szabadságot kaptam, s felnéztük vele a nem messzi Bugac pusztát. A pásztoréletet tanulmányoztuk. Sokat jegyeztünk, rajzoltunk, fényképeztünk. Augusztus elején felmondtam, hogy majd beiratkozom a jegyzői tanfolyamra, Debrecenbe. Távozásom előtt újból felkeresett a barát. Ismét Bugacra látogattunk ki. A tanfolyamra nem vettek fel. Hiányzott az előírt évi gyakorlatból egy hónapom. 1903. szeptember végén a Mátra alján, Rózsaszentmártonban kaptam gyakornoki állást. De oda meg ketten érkeztünk, s mivel csak egy ember kellett, a szomszédos Ecséd község jegyzője elkért. Ecséden igen jó sorom volt, a gazdám is kedvelt. Mégis felmondtam, hogy közigazgatási tanfolyamra mehessek. Hazaérve megint nálunk termett a barát. Gyalog mentünk Debrecenbe, hogy a tanfolyamra beiratkozzunk. Bugacot ekkor is útbaejtettük, s útközben jól szétnézhettünk az Alföld más, neves pusztavilágában is. Hortobágynak tartottunk, ott is jól szétnéztünk. Debrecenben jódolgom volt. Ami nehezemre esett, hogy tíz hónap alatt hétszer kellett költözködnöm. Tavaszfelé újra szétnéztem a hortobágyi pásztorok között. Vizsga után az ajánlatok közül a baranyai helyet fogadtam el, Gyűdöt, hogy az Ormánságon kutatásokat folytathassak. Tájszavakat s a családok származását kutattam. Arról akartam meggyőződni, hogy baranyai település lehet-e a török utáni Halas, ahogy azt a történetírók állítják, a halasi nép pedig ennek ellenkezőjét bizonyítja. Bármilyen jó helyem volt is itt, előmenetelem érdekében háromévi szolgálat után Dömsöd nagyközségbe pályáztam. Egyhangúlag megválasztottak adójegyzővé. De a helyi viszonyok kedvezőtlenek voltak. Kétszer fegyelmi vizsgálatot is kaptam. Kéthónapos katonai szolgálatom alatt összeköttetéseket kerestem s Erdély egyik legkiesebb részén, Kalotaszegen, Kalotaszentkirály községben helyezkedtem el. Egészségem feljavult, jó sorom volt. Négy községből álló körjegyzőséget vezettem. Akkor kiütött a világháború. 1916 szeptembertől 1918 közepéig katona voltam. Tisztiiskolán is voltam, de az utolsók közé soroltak. Nem tudtam németül. Voltam Karinthiában, voltam a Doberdónál, elvittek a román frontra, Prágába. Mikor a Piavéhoz indítottak volna, felmentettek. Visszamehettem Kalotaszentkirályra. Ott ért a forradalom. 1919. február 1-től Halas városnál helyezkedtem el, az alszámvevői teendőkkel bíztak meg. De kikötötték az állás megpályázását. A választás napján már a direktórium parancsolt, ki is nevezett. 1924 derekán ezt az állást szanálták, az anyakönyvi hivatalhoz osztottak be vezetőnek. Nyolcéves szolgálat után, bármilyen nagy emberem volt is a polgármester, visszarendeltek a városi adóhivatalhoz. Könnyebb szolgálatom miatt a polgármester megengedte, hogy néprajzi gyűjtőmunkát is folytathassak, gyakran még a hivatalos órák alatt is. 1941-ben a belügyminiszter saját kérelmemre, erdélyi szolgálati időmre való tekintettel kolozsgyulai körjegyzővé nevezett ki. Családom is követett. Kezdetben sokféle nehézséggel kellett megküzdenem. Még papirosunk se volt. Három községem közül Csomafáját a halasi református egyházzal testvér egyházzá fogadtam, s számukra Halasról jelentős segélyt kaptunk. Kolozsgyulán református presbiterré választottak. Itt és Csomafáján régi építésű, szép református templom is volt, mivel ezek 1848 előtt magyar többségű községek voltak. Legutóbbi időkig papjaik is voltak, de már az én időmben a kidéi pap járt át kéthetenként. A harmadik községem Hosszúmacskás volt, hol a magyarság legjobban megfogyatkozott. Csak haranglábuk volt, s kéthetenként a szomszédos magyarmacskási pap jött át a híveihez. Kolozsgyulán elég gyakran találkoztam Pestről és máshonnan érkezett néprajzi gyűjtőkkel, így Gönyey Sándorral, akit két hétig vendégül láttam, K. Kovács László pesti egyetemi tanárral, kivel már régi ismerős voltam. Próbáltam hasznos útbaigazítással szolgálni munkájukhoz. 1944. október vége már itthon talált Halason. Meghánytuk-vetettük a családdal, hogy ha tisztviselőséghez nem juthatok, gazdálkodni fogok, megélünk akkor is. A sors könyvébe azonban mást írtak. Szülővárosomban már az első napon állást kaptam. Szegénygondozó, s kórházi felügyelő lettem, majd a menekülők áradata miatt felállított népkonyha vezetője. Közel egy éven át. Mindezek mellett 1944 novemberétől az anyakönyvi hivatal vezetésével is megbízattam. E tisztségemet viseltem is nyugdíjazásomig. 1949. év végén, nem a magam jószántából, a VI. fizetési osztály első fokozatában nyugdíjaztak. 471