Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Szabó K.: A kecskeméti pásztorok nemzetisége a XVI–XIX. században
métieknek. Ilyen pl. : a Tatárszentgyörgyről származott tótnemzetiségű Zubornyákok. A XVII. században és a XVIII. század elején, a jószágtenyésztés fénykorában, lehetett Kecskeméten annyi gulyás és csikós, mint juhász. De a kunok megváltakozásának (1742) idejétől kezdve, amikor Kecskemét egymás után veszíti el a kun és megyei pusztákat, a juhászok száma egyre jobban túlsúlyra emelkedik. A megváltakozott kun pusztákat felosztják, ott a városi élet gyors fejlődésnek indul, a szántás-vetés mind nagyobb teret hódít és az ezeken a pusztákon élt juhászság mind Kecskemét felé tódul, ahol egyedül remél még elhelyezkedést. A város ekkor hozza korlátozó rendeleteit. 1794-ben már így intézkedik: „hogy a város idegen juhászokkal el nem árasztasson és ezek miatt a régiek szolgálatnélkül ellenni kénytelenítetvén, a publicum ne terheltessen, nem szabad idegen juhászt a városba behozni", hacsak a magistrátusnak be nem mutatják. Ebben a korban Kecskeméten a juhtenyésztés végtelen arányúvá fejlődését bizonyítja egy másik korlátozás is, amely szerint egyetlen gazda sem tarthat 1000 darabnál több juhot (1798). A juhtartás fejlődésével természetesen együtt szaporodik a juhász nép is. Amíg az 1783-as összeírásban 61 gulyás, 20 csikós és 70 juhász nevét jegyezték fel, addig az 1853. évi lajstromokban 40 gulyással és 24 csikóssal szemben 187 juhász neve szerepel. 1895ben már 412 kecskeméti juhász nevét találjuk az összeírásokban. A XIX. század közepére pásztornépünk túlnyomó többsége juhász. Nézzük ezeknek névsorát és antropológiai tulajdonságait, mutatnak-e nagyobb eltérést a gulyásoktól és csikósoktól? 1859-ben találunk antropológiai adatokat is tartalmazó juhász összeírást. Neveiket tekintve 30%-ra tehető közöttük az idegen elem. Termetük szerint így oszlanak meg : magastermetű 17%, középtermetű 52%, alacsonytermetű 30%. A kis-közepes termet tehát a juhászoknál is általános. A juhászok közül gesztenyeszín hajú 74%, szőkehajú és magastermetű pedig 17%. Végeredményben tehát a juhászok túlnyomó többsége is kis-közepes termetű és gesztenyeszín hajú. A kecskeméti pásztorok magyarságára némi bizonyítékul szolgálhat vallásuk is. A felvidéki tótság nagyobb arányú keveredését az evangélikus vallás gyakori előfordulása bizonyítaná. A juhászok 1859-i lajstromában azonban 412 juhász közül 360 római katolikus, 28 református és csak 4 evangélikus. A felsorolt adatok alapján kétségtelenül megállapítható, hogy a XVII. század közepétől a XIX. század közepéig a kecskeméti pásztorok közé 20—30 % megmagyarosodott idegen elem keveredett. 10 10 A szerző kéziratában e táméra vonatkozóan még egy oldalnyi szöveg található, mely azonban szervetlenül csatlakozik a dolgozathoz. Nyílván valahová még be kívánta illeszteni, de erre már nem kerülhetett sor. Néhány, az eredeti dolgozatában is közölt, általános megállapításon túl egy nagyarányú adatgyűjtésen alapuló összeállítás is szerepel abban, melyet itt közlünk: „A törökhódoltság végére Duna-Tisza közén csak 3 város maradt fenn: Kecskemét, Kőrös és Cegléd. Természetesen a törökhódoltság alatt elpusztult községek megmaradt népe leginkább Kecskeméten keresett és talált menedéket. Ezenkívül messzebb eső megyékből, községekből is sokan jöttek Kecskemétre. Abauj-Torna megyéből 5, Alsó-fehér 1, Árva 1, Bács-Bodrog 7, Baranya m. 18, Barcs 6, Békés 4, Bereg m. 6, Bihar 10, Borsod m. 10, Csik m. 3., Csongrád m. 10, Esztergom m. 1, Fejér m. 8, Gömör-Kishont m. 11, Hajdú m. 2, Háromszék m. 3, Heves m. 21, Hont m. 6., Jász-Nagykun-Szolnok m. 21, Hunyad m, 16. Kis Küküllő m. 1, Kolos m. 3, Komárom m. 3, BrassóSzörény m. 3, Liptó m. 3, Marostorda 3. Nógárd m. 15, Nagy-küküllő 9,Nyitra m. 4, Pest-Pilis Solt-Kiskun m.118, Pozsony 5, Sáros 10, Somogy m. 31, Sopron m. 3, Szathmár m. 10, Szepes m. 3, Szilágy m. 2, Szolnok-Doboka m. 4, Ternes m. 3, Tolna m. 8, Torda-Aranyos m. 3, Torontál 7, Trencsény 12, Ung 18, Vas m. 9., Veszprém 8, Zala m. 23. Zemplén 9, Zólyom 11, összesen 514. Ezeken kívül a Muraközből származtak négyen. 11 A kézirat szövegezésénél 704 név állott a szerző rendelkezésére. Az évtizedeken keresztül folytatott és cédulákra kijegyzett gyűjteményből azonban újabb és újabb nevek kerültek elő. Ezeket aztán a megfelelő helyre beillesztette, így szaporodott a névsor 1179-re. Az állandó pótlással azonban anyaga áttekinthetetlenné vált. Ezért a sajtó alá rendezéskor a neveket cédulára szétgépeltük, majd szoros ábécébe rendeztük. A cz-t a c-vel tekintettük egyenrangúnak. A nevek eredeti írásmódját szigorúan megtartottuk, még akkor is, ha alapos okunk volt feltételezni, hogy a két név alatt azonos család rejtőzik (Kaila, Kajla). Az azonos nevüeken belül először az előnév nélküli, majd a gúnyneves (előneves) család következik. A becézett keresztneveket (Pista, Gyurka stb.) nem változtattuk meg, mert ezek a pásztortársadalmon belül rangot jelentettek: számadót sohasem becéznek. Az azonos vezeték és keresztnév esetében az adat évszáma döntötte el az elsőbbséget (Nagy János 1720, Nagy János 1751). A ragadványneveket a teljes név után tüntettük fel, attól vesszővel elválasztva. — Kőhegyi Mihály.
