Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Vorák J.: Emlékezés Nagy Czirok Lászlóra

kezdenie. Legtöbb ember ilyenkor már a fiatalok gondjára hagyja a világ folyását. Inflációs volt a kis­hivatalnoki fizetés, a gyerekek tanultak, viseltes volt az ünneplő is. Mégis gazdagabbnak érezte magát mindenkinél. A magyar néprajz, a magyar irodalom, az egyete­mes magyar kultúra nevében illesse köszönet mind­azokat, akik akkor, a negyvenes évek végén, az ötve­nes évek elején, mikor minden értéket, egészséges építő erőt összefogtak, nem feledkeztek meg róla se. Akik módot adtak a nyugdíjas halasi anyakönyv­vezetőnek, hogy tanulhasson, képezhesse magát, hogy a már elismert gyűjtőből hivatott néprajzkutató, páratlanul ízes nyelven megszólaló néprajzos szak­író legyen. S hogy így az, amit ő csak városának szánt, végül is javarészben egész népünk kincsévé válhasson. Mert csak alkalmat kellett neki adni, jótanácsokkal ellátni, nekilendíteni, hogy bizakodva járhassa a maga­megkezdett utat. Dr. Tálasi István professzor mondta róla egyszer szűk baráti körben: „Akkoriban mindenkire égető szükség volt, aki szerette a népét, volt benne tehetség és önzetlen segítőkészség. Hirtelen tanfolyamokon próbáltuk eligazítani az önkéntes néprajzi gyűjtőket. A túlnyomóan fiatal jelentkezők között a hatvanéves Nagy Czirok László sokszorosan veteránnak számí­tott. Mindnyájunkban ámulatot, feltétlen tiszteletet és osztatlan elismerést keltett, ahogy mindent meg­MEGJELENT MUNKÁI Pásztor törvények és szabályok, ún. : Regulák a Kiskunság­ban — Néprajzi Értesítő, 1954—55. — XXXVI. 259-272. o. és XXXVIII. 257--268. o. Pásztorélet a Kiskunságon — Bp. 1959. Száraz és szélmolnárok élete — Bp. 1962. Budártüzek mellett — Bp. 1963. Betyárélet a Kiskunságon — Bp. 1965. Vargyas Lajos—Nagy Czirok László: Régi népdalok Kiskun­halasról — Bp. 1954. Az utolsó halasi verbuválások — Kiskunhalas с helytörté­neti monográfia (szerk. : Janó Ákos) —• Kiskunhalas, 1965. — 263—276. o. Régi halasi vásárok — Uo. 307—137. o. Nagyjaink (halasi jelesekről) — (Vorák Józseffel) Uo. 352— 379. o. tanult és méginkább az, amit közben ml magunk megtanulhattunk tőle." Azután jöttek a könyvek, kiadványok, egyik a másik után. Soknak tűnnek nem egészen egy évtized alatt. Kevésnek, nagyon kevésnek ahhoz képest, amit félvészázad szorgalmával összegyűjtött, s már nem tudott könyvbe szorítani. De az a kevés a magyar néprajztudomány maradandó értékévé vált, amint­hogy felbecsülhetetlen érték kiadatlan hagyatéka is, melyet nyersanyagként, vázlatokként a Néprajzi Mú­zeum és a kiskunhalasi Thorma János Múzeum őriz. Mint a halasi múzeum félnapos beosztású muzeoló­gusa halála napjáig a múzeum állományába tartozott. Utóbbi két évében betegeskedett, de ha ereje engedte, be-belátogatott a múzeumba. Még legutolsó láto­gatása alatt is tele volt tervekkel. Otthonában jófor­mán haláláig dolgozott. Érdemes, példamutató életének nyolcvanhetedik évében, 1970. április 6-án hunyt el. A kiskunhalasi református öregtemetőben nyugszik. Sírjához I lalas város népének osztatlan szeretete kísérte. A Néprajzi Múzeum nevében dr. K. Kovács Péter, a Magyar Néprajzi Társaság nevében dr. Tálasi István búcsúzott tőle. Emlékét őrzi a magyar néprajztudomány, kartársai, barátai, könyvei, hátrahagyott írásai, olvasói, városa és múzeuma, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, melynek első hivatott gyűjtője s első múzeumveze­tője ő volt. KÉZIRATOS HAGYATÉKA A NÉPRAJZI MÚZEUM ADATTÁRÁBAN (1970 DECEMBERÉIG BELELTÁ­ROZVA) EA 850. -— Kiskunhalas régi népi alakjai — 19 o. + 1 db 2 oldalas levél — 1935. EA 1018. — Különös népi foglalkozások — 10 o. — 1920-as évek vége EA 1805. — Példabeszédek, közmondások, szállóigék—-90o. — é. n. 3 1970 februárjában, a Néprajzi Múzeum adattári nyilvántartása alapján összeállítottam Nagy Czirok László ott leltárba vett kéziratainak jegyzékét. Ezt összehasonlítottam az adat­tárnak a Nagy Czirok -anyagról külön is felvett kimutatá­sával. Ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki Dr. К. Ko­vács Péternek, ki a munka elvégzését lehetővé tête, s szíves baráti készségével segítette, ugyanakkor megajándékozta a Thorma János Múzeumot a Néprajzi Múzeum Adattárá­nak leltárába azideig még fel nem vett Nagy Czirok Lász­ló kéziratok pontos kimutatásával. — Vorák József NAGYCZIROK LÁSZLÓ IRODALMI MUNKÁSSÁGA 480

Next

/
Oldalképek
Tartalom