Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Silling István: Nyugat-Bácska benépesülése
SILLING István NYUGAT-BÁCSKA BENÉPESÜLÉSE ELŐTÖRTÉNET A Nagyalföld délnyugati csücske, a soknemzetiségű, több felekezetű heterogén konglomerátum nyugati pereme a Nyugat-Bácska, amelyet a Vajdasághoz csatoltak. A régió valójában a bácskai Duna mente része és a mai magyar-szerb országhatártól a középkorból is jól ismert Bács városka északi határáig terjed. A Mária-Terézia korabeli dél-alföldi újratelepítések korában a Nyugat-Bácska már egy etnikailag heterogén összetételű régió volt. A korábbi török időket itt átvészelt őslakosság csak apró szórványaiban maradhatott meg, és a korabeli okmányok már a Zombor központú tájat szerbek és dalmaták lakhelyeként jelzik. Abban az időben a török elől menekülő, délről érkező ortodox szerbek bevándorlása tovább tart. A XVII. század végén a boszniai, hercegovinai tájakról érkező bunyevácok és sokácok a Ferenc-rendi barátokkal alkotják a katolikus népesség zömét. Az 1740-es évektől szervezetten érkeznek a német telepesek, akik a Duna mentén és az egész régióban megtelepednek, nagyobb közösségeket hoznak létre, és míg a zömében római katolikus vallásukkal nem ismeretlenek, nyelvük azonban eltér a már itt élők nyelvétől. A kisebb számban érkező protestáns német a Bácska közepe táján talál új hazára, mint ahogy a többnyire jászkun vidékről érkező református magyarok is. A mai Nyugat-bácskai körzet kúlai járásában evangélikus és református németek Cservenkán éltek, református német lakossága Szivácnak is volt, míg evangélikus szlovákokat a hódsági járásban levő Liliomos (Lalié) faluba telepítettek, ahol máig ez a nemzetiség a számottevőbb, bár a történelem folyamán mindvégig számos szerb lakosa is volt a községnek. A magyarok szervezetten és vándorlással is megtelepszenek Nyugat-Bácskában, és néha színmagyar (Bácsgyulafalva, Szilágyi), néha vegyes, de többségében magyar lakosságú településeket hoznak itt létre (Bezdán, Kupuszina, Doroszló, Gombos), illetve a magyar lakosság számottevő arányú néhány településen (Csonoplya, Nemesmilitics, Zombor). A szlovákok is a magyarokéval azonos időszakban érkeznek a tájra, a már említett Liliomoson és a közeli, a bácsi járásban levő Bácsújfaluban (Selenca) és a palánkai járásban levő Pincéden (Pivnice) élnek. A cigányok is jelen vannak a század végén, és az izraelita vallásúak is, bár kevesen, de csakhamar megjelennek szinte minden településen. A Ruszinszkóból, Kárpátaljáról érkező görög katolikus rutének, ruszinok jobbára a közép-bácskai falvakat, Bácskeresztúr (Ruski Krstur) és Kucora környékét népesítik be. A Nyugat-Bácska tehát nemzetiségileg és vallás tekintetében is egy teljesen heterogén etnikai arculatot kap, amelyet 150-200 évig, vagyis a XX. század közepéig csak kisebb népmozgalmi és háborús események következményei bontanak meg. 151
