Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
az „előszoba”, 15 m2 ; ebből 8 m2-t elfoglalnak a bútorok, a fennmaradó 7-ből 4-et az átjárás számára kell fenntartani, nekünk hármunknak marad szabad rendelkezésünkre 3 m2. Ki van itt jobban büntetve, azok-e, akik otthonukat elvesztették, vagy azok, akik abból majdnem teljesen kiszorultak? De semmi panasz a háziakra: tűrnek megadással, megértéssel, sőt - amiben tudnak - készséggel segítenek, de amúgy se rózsás számukra sem az élet. Viszonzásképpen én teszek-veszek a ház körül, leginkább kertészkedem, több jóakarással, mint haszonnal. Ut desint vires, tamen est laudanda voluntas.1 Nekem biztosan jót tesz, régen voltam olyan „egészséges”, mint most. De még rágondolni is rémes, mi lesz itt, ha majd - alighanem többen is - betegek leszünk?! Pedig erre is kell gondolni, mert jobbulás helyzetünkben nem várható. Én már jártam is künn a temetőben „szemrevételezni”, hogy kb. hova fogok kerülni. A miniszter írása szerint, aki el tud máshol is - falun - helyezkedni, az kérheti áthelyezését a megyei tanácstól. De a megyei tanács még egy kérelmet sem intézett el, állítólag nincs rá utasítása felülről. Hát nem kell különösebb jártasság ahhoz, hogy az ember ezt megértse. Megítélésem szerint ezen még Pesten, nagyfejűek sem tudnak segíteni, ha akarnának is. Majd minden állás csak dísz, cifraság, minden súly és cselekvési lehetőség nélkül. Vihar van, még nagyobb látszik készülődőben. Le fogja tömi az életerős fákat is, jól megtépázza a bokrokat, s a pusztítást tán csak a tarack fogja kiállni. Úgy látom ez a nép tarack, minden idegszálával belekapaszkodik a földbe, és elképzelhetetlenül szívós. Az öreg 70 éves gazdáné látástól-vakulásig folyton és keményen dolgozik. A fia este 10-ig arat. Láttam meggömyedt, púpos öregasszonyt nehéz testi munkában. Egy fejfán olvastam: 84 évet éltem, az utolsó napig dolgoztam! Az órás azt mondja, így volt ez régebben is. Nem ismerik a megállást, s az öregtől is elvárja mindenki, hogy dolgozzék! Az órás „szabad”-idejében disznókat nevel, kaszál, trágyát hord, ólat tisztít, mert most csak így lehet. Új anyagot nem kap, a régiből kifogyott. De jókedvvel, nyugodtan él. - „Nem félti a kezét? - Amíg bírtam én is azt mondtam, hogy az órásnak vigyázni kell a kezére. Ma másként gondolkozom, s megélek!” Megkérdezték a gazdától: -„Milyen a falu?” - „Magyar, de vannak katholikusok is” - volt a felelet. Hát ez nagyon jellemző, s egyben elgondolkoztató! Innen jobban látszik, hogy milyen messze van Debrecen Pannonhalmától. Az órás sem tud még eligazodni az utcanevek után. Látszik a táblákról is, hogy nagyon újak. Érdekes, hogy Dózsa Györgyöt nagyon meg kívánták tisztelni, a második utca a templomtól az övé, de rövidnek találták, így aztán a falu végén az utolsó házsort is hozzácsapták jobbra a páratlan, balra a páros számok részére. De a falu ezen végében megy épp a köves út: az autón menő azt látja, hogy a Dózsa György út 51. száma 48-asra ugrik, s ott felfelé emelkedik. Az írásban könnyen fárad már a kezem, s a szépírásnak nem használ a kapálás. A levél autográf, tintával íródott, kisalakú, elemistáknak készült füzet kitépett lapjaira. Megszólítás, aláírás és dátum nélkül. Az 1. számú levél melléklete. Gőbel József hagyatékából. 1 Ut desint vires, tamen est laudanda voluntas: Ha hiányoznak is az erők, dicsérendő az igyekezet. (Ovidius) 45
