Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Bajai portrék - tiszttársaim
templomot emeltek, önök azt úgy renováltatták, hogy külsőben lépést tart a haladással. („Terra nova” burkolat!) Az ősök kifestették a templomot, önök a freskókat megjavították, a megfakult festést megújíttatták. Pislogó lámpák helyett ma villanyfény ragyogja be a templomot. Csak a kórusról feledkeztünk meg, pedig a régiek által dotált templomi zene híres volt valamikor. Ez a javaslat azt célozza, hogy amit ezen a téren mulasztottunk, azt pótoljuk. Legyen a kórusi szolgálat is méltó ahhoz, akinek köszönjük, hogy városunk a fejlődés útján halad, s békés, derűs otthont nyújt polgárainak. A javaslatot vita nélkül elfogadták. A városi elem jól tudta, hogy miről van szó: a „mezei hadaknak” meg hiába való lett volna filharmóniáról beszélni. A színház, ahol bokorugrós szoknyában a tánc istennőjének is hódolnak, csak botránkoztatta volna őket. A fürdő meg csak ingerelte volna őket: Minek muzsikálni a tétlenkedőknek, mikor dandárja van a munkának! Tudott-e Bíró Károly arról, hogy ennek megfelelője már jóval előbb lejátszódott Debrecenben? Annak közgyűlésén a színház építése volt szőnyegen. Az ottani közművelődési előadó lendületes beszédében vázolta az állandó színház jelentőségét. Az ékesen szólót megtapsolták. Tapsot kapott a felkért szónok is, aki a javaslatot méltó módon támogatta. Persze felszólalt az ellenzék vezére is, aki elfogadta ugyan a javaslatot, de hogy meglássák, hogy ő az oppositiónak szónoka, megjegyezte: szívesebben látná az iskolaügy megfelelő fejlődését. Igen, de az ellenzéki vezérnek riválisa is volt, s hogy túlszárnyalja a vezért, azt hangoztatta, hogy kultúra kell, de Debrecen agrár város, az agrikultúrát kell fejleszteni: törődjünk inkább a Hortobággyal! Közben egy-két helyeslés hangzott el, és a végén elég meleg taps kísérte a jól sikerült beszédet. Ha utána az előadó szólalt volna fel, s megkísérelte volna újabb érvekkel támogatni a javaslatot, baj lett volna belőle. Megérezte ezt a polgármester, s maga szólott a következőkben: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Megvallom másfajta beszédre készültem. Azt hittem, igazolnom kell, miért késtünk eddig a javaslattal. Fel akartam tárni, hogy milyen hosszú és körültekintő tanulmányt igényelt a javaslat előkészítése, hogy annak kivitele ne haladja meg erőnket, mégis a megoldás méltó legyen Debrecenhez. A törvényhatóság bölcsessége (a bizottság mindig bölcs) azonban mintha úgy látná, hogy nem késtünk, hanem inkább siettünk. És én, aki a törvényhatóság akaratának mindig készséges teljesítője voltam, én lennék az első, aki javasolná, vegyük le a javaslatot a napirendről, ha nem gondolnék arra, hogy mit fog majd gondolni Hajdúnánás vagy Böszörmény? Nem fogják-e majd azt mondani: Debrecennek nem tellett komédiás házra! Hát én most kérdem: Telik vagy nem telik? - Telik - zúgott minden ellenvetést elsöprően a válasz, és így lett a javaslatból határozat. Amikor a világjáró híres vadász, Vojnits Oszkár meghalt, a család értékes néprajzi gyűjteményét és vadásztrófeáit a szülővárosnak adományozta. Négy szoba telt meg a múzeumban az új anyaggal. Amikor készen lettünk, a nálam járt Vujkovics Czvin Pál derék városatyának ajánlottam: -Nézzük meg az Oszkár múzeumát! - Mutasd azt a gyerekeknek, nem nekem való az! - No-no, de maga többször megfordul a Vojnitsok közt, és szóba talál jönni majd az Oszkár-múzeum, s kiderül, hogy maga még csak nem is látta! Ez hatott. Pár nap múlva újból jött Pájó bácsi: - Most van időm, mutasd meg hát azt a múzeumot! Azon melegiben átmentem vele, s végig magam kalauzoltam. Ami ékesszólás csak volt bennem, mind elővettem, hogy az adomány szépségeit, értékeit Pájó bácsival kellően érzékeltessem. Tán 250
