Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)

Levelezés. 1929-1962

12 Polozsáj: karácsonyi vendég. Karácsony első napján ebédre vendéget hívnak. Ez a szeretet vendégségének nevezhető, mert az, akinek a tiszteletére a vendégséget ülik, az örök szeretet jelképe. 13 Pa onda z Bogom! : Hát, Isten áldjon! 1961 62. Szent-Györgyi Albertné - Gőbel Józsefnek [Woods Hole, 1961. április 11.] Kedves Gőbel, megérkezett a csodálatosan szép könyv, és én igazán zavarban vagyok, hogyan is próbáljam igazán kedvesen megköszönni. Eddig is mindig olyan jók és megértőek voltak hozzánk, de ez most teljesen elkényeztetés számba megy. Olyan öröm forgatni a szép könyvet, hogy közben el is felejtem, hogy messze vagyok attól, hogy kiérdemeltem volna. El se tudja képzelni, hogy édesapa is milyen boldog vele. Hál’ Istennek ő nagyon jól van, de a tél folyamán az én kedvemért bélyeggyűjtéshez kezdett, s bizony emiatt még a levelezést is elhanyagolta. Ezért én kérek elnézést. A tavasz itt mindig lusta, és persze mi már türelmetlenül várjuk. Reméljük, hogy a tél jól múlt maguknál, és jól vannak, amit szívből kívánunk. Ismétlem leghálásabb köszöneteimet a megható figyelemért. Szíves hálával és kö­szöntéssel Márta [Címzés] Mr. Gőbel József Horváth Mihály tér 11. Budapest, VIII. Hungary [Feladó] M. Szent-Györgyi RO. Box 187. Woods Hole, Mass A levél autográf, levélpapírra tintával íródott. A címzés a légipostán feladott borítékon. Gőbel József hagya­­tékából. 63. Borbíró Ferenc - Unokájának, Bodroghy Bálintnak [Woods Hole, 1961. június 15.] Báli! Ma is cseng fülemben Sapának szeretettől áttüzesedett baritonja:1 Feri bácsi! Jó gyerek ez a Báli! Szalókon jártamban mondta ezt. Az volt az érzése: Tamást jobban kedve­lem.2 Tán volt is valami igaza. De ez nem volt „pártoskodás”, csak természetes folyománya annak, hogy Tamás nálunk született, nagyobbacska korában is többször időzött ottho­nunkban. Jobban egymáshoz szokhattunk. 148

Next

/
Oldalképek
Tartalom