Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1838 Május hónap Semmi emlékezésre méltó dolog nem történt, nagyobb részben esős és hideg volt [az idő], egyszer-másszor zúzmarával, mely azonban nem okozott jelentős kárt. Június hónap 13. A nem egészen kedvező időjárás ellenére mégis elég nagy tömeg jött össze Szt. Antal ünnepére; lelki vigasztalásukra szentbeszédeket tartottunk, mégpedig magyarul Vondrák Ferenc madarasi káplán úr, németül a házi hitszónok, bunyevácul a nagyontisz­­telendő Samanovics István borsodi adminisztrátor úr; a főpapi szentmisét nagyontiszte­­lendő Hományi Sándor katymári plébános úr tartotta. 19. Felolvasták a nagyontisztelendő tartományfőnök atya körlevelét, melyben közli, hogy a második időközi káptalani gyűlést augusztus 12-én Budán tartják. Július hónap 13. A város Kiscsávolynak mondott részén éjjel 1/2 11-kor tűz keletkezett; feltétele­zik, hogy gyújtogatás révén, és két ház leégett.1444 27. Ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben másik két ház is a lángok martaléka lett. A filozófiai előadók tanulóikkal a megfelelő tárgyakból 7., 14., 17., 21 -én tartották meg a második félévi vizsgákat. 28. A királyi gimnázium, hálát adva az Istennek, befejezte az iskolai évet. Ebben a hónapban, miként az előzőben, eléggé meleg volt, de a gyakori esők késlel­tették egyrészt a fűkaszálást, másrészt az aratást. Augusztus hónap 2. A Porciunkulai Angyalok Szűz Máriájának ünnepén a hívő népet a földműves­­munka foglalta le, ezért most is csekély számban jöttek össze. Szentbeszédeket mondtak: bunyevácul tisztelendő Mihálovics Antal szentistváni káplán úr, magyarul nagyontiszte­lendő Samanovics István úr és németül a házi hitszónok; a főpapi szentmisét főtisztelen­dő Rácz József úr, a kalocsai főszékesegyház kanonokja mondta. 8. Délután 5 órakor tűz keletkezett az Özvegy utcában, és ismét leégett egy ház.1445 10. Leszkovácz József csizmadiasegéd felöltötte a Szent Szerzet ruháját a tisztelendő Mattos Lőrinc atya, lelki mestere kezéből, leendő segédszakácsi minőségben a Medárd nevet kapta. 12. Ma tartják Budán a káptalani gyűlést. 23. Felolvasták ennek a közösségnek a jegyzékét a következő tartalommal: A bajai Páduai Szt. Antal konvent tisztelendő közösségének jegyzéke: Nagyontisztelendő Ninkovich István atya, a szt. hittudomány és az egyházjog licen­­ciátusa, annak kiérdemesült előadója, házfőnök, a filozófiai tanulmányok főigazgatója, a laikusok buzdító szónoka és könyvtáros. Nagyontisztelendő Pendl Nepomuki János atya, a szabad művészetek és a filozófia doktora, a szt. hittudomány licenciátusa és annak kiérdemesült előadója, volt tartományi 1444 Kiscsávoly a Szegedi út és a Baja-Kiskunhalas vasútvonal által bezárt városrész. A latin szövegben: Kis Csávoly dicta. 1445 Az utcában 22 özvegy lakott egy időben. Innen kapta a nevét. Borovszky Samu, 1909. I. 303. - Ma Jókai Mór utca. Flach, Paul, 1977/a. 44. 453

Next

/
Oldalképek
Tartalom