Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek bajai iskoláiban vezetett Krónika 1936-1948 - Bajai dolgozatok 9. (Baja, 1995)

Jegyzetek

JEGYZETEK 1 Veni Sancte (venisancte) ünnepélyes tanévnyitó mise. (A Jöjj Szentlélek Úristen... kezdetű egyházi ének kezdő szavaiból.) 2 Dr. Gonczlik Kálmán (1885-1965) 1922-ben lett a Szent Péter és Pál (belvárosi templom, pa­pok temploma) plébánosa, majd esperese, 1925-ben apátja. 1938-ban a pápai prelátus címet kapta, 1942-től kanonok, a kalocsai főkáptalan tagja haláláig. A Miasszonyunk Leánynevelő Intézet elemi és polgári iskolájának igazgatója 1922-től 1930-ig, ezt követően érseki biztosa. Kanonoki kinevezése után, 1943-ban vált meg az intézménytől. Jelentős szerepet játszott Baja kulturális életében, különösen a város katolikus egyesületeit összefogó Katolikus Egyesülés munkáján keresztül. Egyéniségét igen jól jellemzik Báli Mária Ildefonsa igazgató-fonöknő szavai: „Hogy az intézet munkája számottevő tényező lett Baja vá­rosának életében, és hogy ez a munka viszonylagosan nyugodtan folyik, és hogy maguknak a szerzetesnőknek nem kell közelharcot vívniok emberekkel, világgal, azt Gonczlik Apát Úrnak köszönhetjük. Olyan ő az intézet mellett, mint egy bástya, amelyen a sokféle támadás megtörik. Megtörik, mielőtt nekünk tudomásunkra jutott volna... Egyénisége ugyan nem az, amely szá­momra az együttmunkálkodást nagyon kellemessé teszi, de ez nem is szükséges. Erősen diktá­­tori eljárásain ugyan sok jó gondolat megtörik... Ennek ellenére, úgy érzem, Apát Úr nagy értéke ennek az intézetnek, amelyet az isteni Gondviselésnek kell megköszönnünk.” - Zárda­krónika 1931-1939. 229. TIM Adattár 1498. 92. - Him László-Szaulich Antal szerk. 1928.; Rapcsányi Jakab 1934. 541. 3 Dehény Mária Alacoque után - aki 1930-tól 1936-ig volt a bajai rendház fönöknője - került Báli Mária Ildefonsa a zárda élére, s lett az iskola igazgatója. 1936. július 31-én Kalocsáról helyezték át Bajára, innen 1941-ben, a Délvidék Magyarországhoz való visszakerülése után, Szabadkára. Törzskönyv 1936-1937. - Jegyzőkönyv 1936. október 17. 4 Általános tanácsosnő: a kalocsai iskolanővérek rendházainak irányítását a 6 évre választott álta­lános íonöknő végzi. Mellé - szintén 6 évre - négy tanácsosnőt választanak, akik munkáját segítik. Szabálykönyv 1903. 62.; 76-77. 5 Tóth Tivadar a zárdaiskola hittanára. 6 Emmet Lavery (1902- ?) amerikai író misztériumdrámája (The first legion). A pécsi Nemzeti Színház előadássorozatának keretében a Központi Szálloda színháztermében játszották. Az elő­adásról FMS 1936. szeptember 15., 16., 18. 7 Ifj. Johann Strauss operettje, melynek szövegkönyve Jókai Mór novellája alapján született. A pécsi Nemzeti Színház előadása a Központi Szálloda színháztermében. - Az előadásról FMS 1936. szeptember 16., 20., 22. -BB 1936. október 1-7. 8 Nagytemplom, vagy belvárosi templom (papok temploma) 1765-ben Szent Péter és Pál tisztele­tére építtetett templom a Tóth Kálmán téren. 89

Next

/
Oldalképek
Tartalom