Merk Zsuzsa (szerk.): Emlékkönyv a bajai múzeum 50 éves évfordulójára 1937-1987 - Bajai dolgozatok 6. (Baja, 1989)
Szojka Emese: A bajai Türr István Múzeum néprajzi gyűjteménye
1970-körül; vizespalaok, a közel elmúlt Párád melletti üveghutából, 1900-körül; ivópohár, fúvott erdei készítmény a Bakony erdőből, 1839; nagy talpas emlékpohár, 1874-ből, jómódú gazdák, polgári iparosok és asszonyok hozták ajándékul az ilyen poharakat búcsújáróhelyekről és vásárokról, ahol a megajándékozott névbetűit is bevésték;” stb. Az eltűnt tárgyak veszteségének súlyát a kiváló adatokból álló, idézett leírásokból mérhetjük fel. A Déri-anyag egészét tekintve vegyes jellegű. Egyrészt azért, mert nem csak paraszti, hanem polgári használatú tárgyakat is tartalmaz. Főként a gyárilag előállított kerámiák között találhatunk polgári eredetűeket, mint ahogyan a tárgyakhoz tartozó adatokból olykor ki is tűnik: „herendi polgár kávéscsésze” vagy „tatai polgári evőtányér”74 stb. Másrészt a tárgyak esztétikai minősége is nagyon különböző. Találhatunk közöttük gyári tucatárut, de a népművészet kategóriájába sorolható, szép megmunkálású tárgyakat is. Az utóbbi csoportból csak a legszebbeket kiemelve, a textíliák közül : egy kapuvári menyasszonyi párna pávahímzéssel; egy gyapjúval hímzett kézbevaló kendő Őosényből ; egy párnahaj „kunhímzéssel” Karcagról ; egy hímzett törülköző, feliratos, lS84-es évszámú, Nagyszeben vidéki szász munka; valamint egy madaras hímzésű székely párnahaj Maros-Torda vármegyéből.75 A kerámiák közül: egy feliratos mezőcsáti butella 1888-as évszámmal; egy tiszafüredi Miska kancsó ifj. Nagy Mihály munkája 1850-ből; egy XVIII. századi erdélyi szász bokály.76 A „vegyes népművészeti alkotások” közül: néhány szép pásztorfaragás a Dunántúlról és Nógrád megyéből; egy türelemüveg Borsod megyéből ; két tükörkép Szolnok megyéből ; valamint faragott, támlás székek a Dunántúlról és Kalotaszegről.77 A felsorolt tárgyak jól érzékeltetik, hogy a Déri-anyag a történeti Magyarország különböző területeiről származik. Baja környéki, illetve az egykori Bács-Bodrog vármegye területéről mindössze néhány, jelentősnek nem tartható textilia való: két hímzésdarab közelebbi hely meg jelölés nélkül; egy szerb ingbetét; egy géppel hímzett kötény része, mely valószínűleg nagybaracskai vagy valamelyik szomszédos magyar faluból való, és egy kasmírkendő.78 Ilyen módon tehát ez a gyűjtemény, hagyaték nem kapcsolódhat szervesen a bajai múzeum néprajzi anyagában kialakított, a meghatározott területi elvet képviselő arculathoz. Ebből a helyzetből következik, hogy a Déri-anyagban fellelhető értékek rejtve maradtak a néprajzi muzeológia számára, jóllehet a teljes gyűjteményt bemutatták a bajai múzeumban 1962-ben.79 Az 1950-es év nemcsak a gyűjtemény, de a bajai múzeum életében is a fordulat éve volt. A néprajzi anyag Solymos Ede személyében megkapta az első, képzett etnográfus felügyeletét, aki e mellett az intézmény vezetői tisztségét is betöltötte.80 Solymos Ede évtizedeken át kitartó munkatársa és igazgatója volt a múzeumnak. Tanulmányai befejezése után itt kezdte pályáját 1950-ben és innen ment nyugdíjba 1985-ben. Szerteágazó múzeumi munkájának csak egy részét jelentette a meglevő néprajzi gyűjtemény folyamatos gyarapítása. Valójában 1950-ben a bajai múzeum egy gyűjteményekkel rendelkező, de működését tekintve kialakulatlan intézmény volt. Solymos Ede pályafutásának kezdete egybeesett az ország új történelmi-politikai korszakának indulásával. Az erőteljes központi irányítás a múzeum-60
