Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Buda bevételétől az ország felszabadulásáig
kelt udvari haditanácsi rendelet szerint helyét Berthódi István szolnoki főkapitánynak adta át, mert Baját a szolnoki kapitánysághoz csatolták. Berthódi le is jött Bajára és július 4-én kelt jelentésében azt írja az udvari haditanácsnak, hogy mintegy 5000 török Eger felé mentében Baja városára rontott, s ez alkalommal 25 legény elesett az őrségből.300 Buda visszavétele, a felszabadító háborúk sikere osztatlan lelkesedést keltett mindenfelé és méltán. Ámde a magyar nemzet öröme nem sokáig tartott, mert be kellett látnia, hogy csöbörből vödörbe esett. Felszabadult a török iga alól, hogy azt még súlyosabbal cserélje fel. Amilyen napok következtek rá a felmentő harcok idején és utána, olyanokhoz még az átkos török uralom sem szoktatta. A megyékben elszállásolt idegen katonaságnak élelmezése bár súlyos, de valahogyan mégis elviselhető teher lett volna; a zsarolások, fosztogatások és ezerféle kártételek azonban, miket a lakosság szenvedett az ilyen beszállásolt, vagy határukon átvonuló s részint a zsold elmaradása, részint a katonai fegyelem teljes hiánya miatt féktelenül garázdálkodó német hadaktól és tisztjeiktől, szinte elviselhetetlenekké váltak. A zsoldosok Magyarországon mindig úgy viselkedtek, mintha ellenséges földön lennének s ellenségnek tekintették az itteni lakosságot is, melynek vagyonával, sőt életével szabadon rendelkezhetnek. Sok becsületes ember mellett a külföldi népek egész söpredéke, Európa martalócai, kalandorai szolgáltak a császári seregben. E mellett, noha kitűnő zsoldot ígértek neki, néha hónapokig nem látott egy krajcárt sem, mert amit a kincstár leküldött, azt elsikkasztotta a tisztikar, melyben szintén sok volt a kétes, züllött, jellemtelen elem. A császár legszigorúbb rendeletéi sem tudták a rákfenét kiirtani s a közkatonát egyes tisztek zsarolásától megóvni. A katona azután a szegény népen kárpótolta magát. Pedig a felsőbb rendeletek igyekeztek rendet teremteni s minden kihágásra szigorú fenyítést szabtak. A rablást, gyújtogatást, szállásadójának megsértését halállal; a házakban, kertekben, gyümölcsfákban, szántóföldön, réten való minden kártételt kemény büntetéssel sújtottak — papíron. A tisztek nem gondoltak a végrehajtással, mert maguk éppen úgy megszegték a szabályokat, mint a legénység. Nyáron, amikor a katonaság rendszerint a harctéren volt és a kincstár élelmezte, a lakosság helyzete még tűrhető volt. De télen mindezt a falu viselte. A XVII. század katonai rendszere szerint a zsoldos csak májustól októberig, tehát félesztendeig állott császári élelmezésben. A többi hat hónapot a téli szálláson töltötte, még pedig a szállásadó terhére. A katona a téliszállást a csatatér küzdelmeiért, veszedelmeiért, nélkülözéseiért nyújtott kárpótlásnak vette, melyet egész lelketlenséggel igyekezett kihasználni. Nem elégedett meg az élelmezéssel, mely maga is sok pénzbe került a népnek, hanem kiszipolyozta, kizsarolta a vidéket. Ahol ez a sáskasereg pusztított félesztendeig a helyzet rettenetes volt. Megtörtént, hogy némely házban 30—40 embert szállásoltak el. Ahol tűzrevaló fát nem kaptak, ott lebontották a kerítést, sőt a tetőt is, majd a gyümölcsfákat vágták ki. Ami a házban mozgatható volt, azt szétosztották maguk 87
