Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)
Aszalós Endre: Nagy István bajai időszaka
radt, így az ismétlés az első megfogalmazás közelsége és a táj közvetlenül inspiráló hatása nélkül, emlékezetből készült! A redukció nélküli replikáció azt bizonyítja, hogy Nagy Istvánban elevenen élt bajai letelepedése idején is Erdély, s az emlékképpé alakulás megindult folyamata mellett az itt mutatkozó stílusvisszaidézés szintén jellemzi vizsgált időszakát. Már említés történt arról, hogy a Mester nagyritkán portré festésére is kapott megbízást. Ezt kényszerű kenyérkeresetnek érezhette, mivel nem a maga érdeklődésének megfelelően választhatta modelljét. A Nő kék kalapban utólagos címet viselő mű konkréten egy polgári család nőtagjának arcképe. Feltűnő itt a modellállás érdektelensége és szenvtelensége, a beállítás keresettsége, a lapidárisan kezelt formák szinte ügyetlen, hibás térbeli megformálása. Egy negatívum azonban Nagy István javára Írandó: az előadás nélkülöz minden eleganciát, reprezentatív jelleget, behízelgő modort, s így nem csoda, hogy a megrendelő nem vette át a portrét. Figyelemre méltó, hogy a maga-választotta modell esetében a formai redukció, a belső összefoglalás, a tömbszerűség hangsúlyozása a megrendelésre készült arcképekkel ellentétben mennyire kvalitatív erénnyé válik. A Kendős leányfejet a típusalkotás és az eszményítés szerencsés ötvözéseként fogadhatjuk el. A figura mozdulatlan zártsága az archaikus szobrok időtlen létezését idézi, a választott színek harmóniarendje szinte reneszánsz jellegű. A konstruktívitás hangsúlyozása mégis maivá, korszerűvé avatja a portrét s Nagy István ebben a műfajban itt közelíti meg a kortársi egyetemes törekvéseket: emberlátásának átható ereje akár Picassot is idézheti, egyszerűsége egy pillanatra Modiglianival rokonítja. Utóbbival szemben azonban a különbség a döntő: a Mester nélkülözi a kalligrafikus kecsességet, s a rusztikus előadás az eszményítés külső, járulékos eszközeit, a leomló fejkendőt, a ruházat színeit is mindenütt áthatja. Az arckép más jellegű megfogalmazásával találkozhatunk négyéves Pisti fiáról készült munkáján. A gyermeki báj szemérmes láttatása, a fakturakezelés érzékenysége és rajzossága frissé avatja a kis remekművet. Egy korábbi fázishoz való visszanyúlása szembeszökő; értelmét abban láthatjuk, hogy a már elért stiláris fokozat eszközei: a lapidáris, nagyvonalú, egyszerűsítet formaképzés, a konstruk ti vitás erőltetése nem lett volna megfelelő és elégséges egy elevenséget sugárzó gyermekarc megelevenítéséhez. Ebből a példából (s majdan a továbbiakból) egy igen fontos következtetést vonhatunk le: Nagy István a vizsgált időszakban a témától függően előszeretettel váltogatja már lezárt kor-47
