Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)
Solymár István: Nagy István és Erdély
1914. március 8-án tombolát tartottak, melyen 5 alkotását sorsolták ki. A 695 nyertes jegy tulajdonosa március 13-i közlemény szerint nem vette át a nyereményt. Erdélyben mindig akadtak támogatói, de kortársai közül későbbi csodálói, gyűjtői is beismerik, hogy eleinte alig vonzotta őket Nagy István művészete. Fokozatosan megszabadult minden szokványtól, a tetszés érdekében nem tett engedményt, munkáit nem tartották „szép”-nek, még később is inkább művészek és művészettörténészek értékelték. Rendkívüli, minden más megfontolás fölé emelt igény és szolgálat vágya sarkallta, miközben realistább volt a realistáknál. Olyan intenzitással és koncentrálással alkotott, akár korábban földije, Körösi Csorna Sándor, mikor az angol-tibeti szótáron dolgozott. A világháborús idők szakasza, művészetének indulatosabbá, expresszívebbé válása szorosan az erdélyi első nagy korszakhoz csatlakozik. Rajzossága, lapidáris, sötét, kékekkel teljes színvilága, katonafejei, hegyei és hegy-emberei, édesanyjáról készült nagyszerű képei eléggé ismertek. Minden ami az „alföldi” és a „bakonyidnak nevezett korszakaiban továbbhaladás, a huszas évek közepén az első erdélyi korszak feketéllő és kékes tömbösségével, vertikálisan föltöltött kompozícióival összegeződik a második erdélyi korszakban 1923—1929- ig-Nagy István a művészettörténet nagyjai közül mindenek fölött Rembrandt-ot tartotta az emberi arc és a látható világ — ahogyan ő mondta: belső lényeg — kifejezőjének. A tizes évek szénrajzain gyakran találunk Van Gogh-ra utaló jeleket. Van Gogh-ot szintén a nagy példák között emlegette. A magyar művészetből a korai Munkácsy és Székely Bertalan hatásokon kívül elsősorban Mednyánszky Lászlóval, Koszta Józseffel, Tornyai Jánossal kötik össze maradandó hatások, melyek első pillanattól kezdve önnön művészetének képére formáltan jelentkeztek „alföldi” korszakában. A sávos, horizontális kompozíciót ő nem nyitja ki valójában a messzeségre, vagy az előtér felé Az egész teret a képsíkra összpontosítja, és tőmondatos lényegre szorítja. Gazdagodik a tüzesebb, meleg színekkel, és a térkomponálás újszerű megoldásaival. A Bakonyban készült képei ismét vertikális és átlós feszültségekkel telítődnek. A képsíkban nagyobb, nyugtalanabb, tömbösebb formák feszülnek. Ekkor már járt ismét Erdélyben 1925-től, szülőföldjének ihletére keresett kiélést a másik hegyvidéken. Meg 15
