Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig 2. - Thorma János Múzeum könyvei 41. (Kiskunhalas, 2016)

Függelék

A viktimitás, a magyarság áldozat-volta a mű jelentéstartományának, érzelmi többletének a legfontosabb része. A mű képzőművészekre gyakorolt hatásának tudható be, hogy Thorma kompozíciója ihletésében Magyarországon, az 1950-es évek első felében született egy litográfia50, és László Gyulának egy 1948. május 10-én keltezett leveléből értesülhetünk arról, hogy Cs. Erdős Tibor, erdélyi képzőművész is megfogalmazott s kiállított egy hasonló tematikájú kompozíciót: „nagy elismeréssel fogadták a 13 vértanú képét”.51 Tudjuk azt is, hogy Thorma valójában triptichonként képzelte el a továbbfejlesztett műegyüttesét. A sorozatban következő mű „ceruzavázlata /.../ ugyanazt a színteret (mint az Aradi vértanúké - szerk.) ábrázolta volna, mint az első kép, a de az ítélet végrehajtása utáni, a délelőtti nap fénypárájában, amint a nemzet apraja-nagyja, úr és paraszt, levett kalappal elvonul a magyar szabadságharc Golgotája előtt”52 (Thorma rajzok 16.). Vagyis a második műben a millennium kora emberének a szabadsághősök előtti tisztelgését próbálta megragadni. Míg a tervezett harmadik „ugyanazt a színteret és elhelyezést vette volna alapul, mint az első. De: éjszakai hangulatban. A hold rongyos felhők között bujkál. A bitófákon a vértanúk. A félig világos éjben a millennium mámoros magyarsága táncol, fekete díszmagyaros urak, lobogó gyászfátyolos hölgyek járják a csárdást, a kánkánt, a verbunkost, forogva, eszük vesztetten az akasztófák körül. A sötétben a bitófák árkában, a bokrok árnyékában, a nagylevelű útszéli dudvák alatt megbújva, lapulva: rosszarcú emberek lappanganak. Kezükben kés, szemükben gyűlölet. A kép címe ’Millennium’ lett volna”.53 Az apokaliptikus végkicsengésű triptichon harmadik, befejező darabját talán csak Réti István emlékezete őrizte meg, Thormától ilyen vázlat nem azonosítható. Az is lehetséges, hogy a hármas-kép záró opuszának csak a koncepciójáig jutott el a festő, s azt mondta el Rétinek. Minden esetre a harmadik változatban - a vértanúk előtt tisztelgő második ellenpontjaként - felszínre tört Thorma maró gúnnyal átszőtt éles kritikája, az az attitűd, ahogyan ő a millenniumi ünnepségeket szemlélte. Ennek központi tárlatán nem volt helye az Aradi vértanúknak, s ezért a külön kiállításon történő bemutatási kényszere is motiválhatta, befolyásolhatta a harmadik mű koncipiálásában.

Már Thorma képzőművészeti tanulmányai megkezdése időszakában élesen merült föl a történeti festészet létjogosultságának, szükségességének (amire Thorma egész életét föltette) a kérdése. Justh Zsigmond 1888-ban így mutatja be az akkori fölfogást: „ma csak őrült ember festhet történeti tárgyú képet. Csakis a nagyszabású kompozíció tesz számot a művészetben? Hogy a többi mind csak kulimász? Nagy, nagyszabású kompozíciót a közönségnek, hogy kerekre tátsa a száját! Ez, csakis ez kell nekik”. Másik, hasonló szellemű nézet szerint a „művészetnek igazán csakis azt lehet és szabad (Justh kiemelése) visszaadnia, amit átélt, vagy legalább hasonlót már látott”. A „gondolatszabadság századában” fölteszi a kérdést: „Tán csak magasabb rendű művész az, ki Socrates fejét festi meg, mint aki egy érett görögdinnyét mázol?!”54A millenniumi ünnepségek előkészítő szakaszában az Országos Magyar Képzőművészeti Tanács meghirdette történeti kompozíció-pályázatra sok mű született - Thormáé is -, és ezeken kívül közvetlen állami megrendelésre is készül50 Ismeretlen művész: Aradi vértanúk, 1950-es évek első fele, litográfia, 410x615 mm, j. n. Hátoldalán pecsét: Képzőművészeti Alap Képcsarnoka A Népművelési Minisztérium az alkotás sokszorosítását és terjesztését /.../ számú rendeletével engedélyezte. Fogyasztói ár 80 (Mgt.)

51 László Gyula levele Cs. Erdős Tibornak, 1948. V. 10. (A levél másolata a szerző tulajdona.)

52 Réti 1994. 101. Aradi vértanúk - vázlat, 1896, papír, lavírozott tus, 197x327 mm, j. n. MNG ltsz.: 90. 136

53 Réti 1994. 101-102.

54 Justh Zsigmond válogatott művei. Szerzői kötetek. Kötelező ritkaságok 7. Szerk.: Kiczenko Judit. Ráció Kiadó, Bp., 2013. 212- 213.

74