Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Néprajz - Gyarmati Andrea: Kiskunhalas és környéke viseletei 1850–1950
Kiskunhalas és környéke viseletéi 1850-1950 511 Mélykút Korszakunk kezdetén ezen a településen is az ingváll-pruszlik-szoknya együttest hordták a lányok, asszonyok. Mélykútról fényképek és ruhadarabok maradtak ránk. Ezek alapján elmondható, hogy a nők 1910 körül ünnepi alkalmakkor itt is a testreszabott ujjasokat viselték, melyeket a szoknyába bekötve hordtak. Az ujj a vállnál ráncolt, buggyos volt. Az ujjasok elejét rávarrt csipke, ill. szalag díszíthette. A szoknyák hosszúak voltak, melyek elé kötényt kötöttek. Az ünnepi ingvállak nyakát fodor ékesíthette. Az asszonyok fejét kendővel kötötték be. (51. kép) Az 1920-as évektől kezdve jelentek meg ugyanúgy, mint a korábban bemutatott észak-bácskai településeken is, a hosszúaljú, öves blúzok a gazdagon ráncolt szoknyákkal. (52. kép) Ünnepi viselet itt a magasvirágú ruhának nevezett bácskai rózsás öltözet volt. (53. kép) A férfiak öltözetére az inges-gatyás, majd századfordulóra általánossá vált posztó viselet a jellemző. Kisszállás Kisszállás uradalmi birtok volt, 1871-től lett község. Uradalmi birtok lévén a magyar cselédségen kívül német és szlovák iparosok is éltek itt. Ők ruházkodásukban hamar átvették a többségi magyarságét, ami a gazdasági cselédség sokféle helyről történt szegődése miatt nem volt tájjellegű, hanem igencsak vegyes, de kétségtelenül hatottak rá a szomszédos bácskai hagyományok.29 Egy 1910 körül készült fénykép alapján alkothatunk képet arról, hogyan öltözködött az itt élő cselédség. Eszerint elmondható, hogy a nők nyáron, hétköznap itt is előszeretettel viselték a levest, melyet a szoknyán kivül hordtak, valamint a szoknyába bekötött blúzokat. A hosszú vászon szoknya elé háziszőttes vagy vászon kötényt kötöttek. A férfiak a hagyományos nyári viseletben - vászon ing, bőgatya és kislajbi - jártak. A képen a két kisgyermek zubbonyban (obony, kantus,) látható. Ebbe a hátul derékig nyitott felsőrészből - mely hátul gombolódott - és a hozzávarrt szoknyarészből álló ruhaneműbe öltöztették a kislányokat és -fiúkat kb. iskolás korukig. A kislányok zubbonyát sokszor nyakfodor díszítette, a kisfiúk pedig gyakran posztóból készült kislajbit húztak hozzá.30 (54. kép) Tompa A település korszakunk elején még nem létezett, a mai Tompa területe egyrészt Szabadka pusztája (Tompapuszta), másrészt uradalmi birtok volt. 1922-től lett önálló község. Lakosai magyarok és kisebb számban bunyevácok voltak.31 A fennmaradt ruhadarabok és fényképek alapján elmondható, hogy itt tovább, még az 1880-as években is élt az ingváll-pruszlik-szoknya együttes használata. (55. kép) Később Tompán is ugyanaz a fejlődési út ment végbe, mint a többi észak-bácskai településen: az ingváll-pruszlik együttest felváltották az ujjasok, amik kezdetben a test vonalát követték, ujjuk a vállnál ráncolt volt, majd 1910 körül megfigyelhetők a testtől elálló blúzok, melyeket a szoknyába bekötve viseltek. Hétköznap, a házi és a mezei munkákhoz a bunyevác asszonyok a szoknyák elé gyapjúfonalból szőtt, téglalap alakú házi szőttes kötényt, a pregacsát kötötték. Az első világháború után itt is megjelentek a hosszúaljú, öves blúzok. Ehhez az öltözethez a kötényt itt megtartották, fejükre fityulát és kendőt kötöttek az asszonyok. (56. kép) A férfiak öltözete ugyanazon a fejlődési úton mehetett végbe, mint a többi tárgyalt településen. A hagyományos vászoning-bőgatya-lajbi ruházatot itt is egyre inkább a posztóviselet (csizmanadrág, kabát, mellény) váltotta fel, majd az első világháborút követően a posztó
