Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

II. HATÁRHASZNÁLAT A RÉGI HALASON

„Árnyéktalan puszták, lágyan rengő tavak szabad szép vidéke."

1. Gazdálkodás a szabad határokon

Királyainak a betelepülő kun nemzetségek részére - mint azt a történelem tanítja - szállásföldeket adományoztak, mégpedig az összességnek, melyek közös tulajdont képeztek. Ezeket a szállásföldeket azután a nemzetségek - családok szerint - önmaguk között elosztották, de a földek tulajdonosa a nemzetség összessége volt, s valamely család vagy ágazat kiholtával, annak szállásbirtoka a nemzetség legközelebbi rokonságára vagy családjára szállott. Az ilyen szálláshelyek egyúttal a kunok állandó letelepülési helyévé is lettek. A kunok a magyaroknál már akkor jórészben letűnt nomád életmód szerint éltek. Folytatták tovább a sza- badpásztorkodást, és csak lassan adták fejüket a földművelésre.

Pásztoraink - télvíz idején - amennyire lehetett állatbőrökből maguk készítette ún. csűrös, gyapjas, esett ló, marha vagy birkabőrökből való bundákban, szűrökben, szűrnadrágokban, posztósüvegekben, némelyek két gatyában teleltek. A csizma nagy úr volt abban az időben, megjárta a bocskor is. így mutatják ezt a XVIII. század elejéről általunk szerzett füzetek, azokban a régi szegődségi kötelmek.'

A kunok ősibb rendjével szemben azonban a magyarság jobbágyi szervezete már fejlődés volt. A kunok még századok múlva is csak annyi gabonát vetettek, ami évi kenyerüket is alig biztosította. Búzát nem is termeltek, ráfogták, hogy azt a homok nem termi meg. Kalácsnak való lisztet Bácskából hoztak, gyümölcsöt, bort vagy sziksót adtak érte cserébe. Katonák alá alkalmas csikók, fehér magyar marhák, juhok és azok gyapja árából pénzelt a nép. Jobb tejük, jobb húsuk miatt a magyar marhák külföldön is keresettek voltak. Tőzséreink, hajcsáraink messze nyugatra, Lipcséig, sőt a Rajnáig is eljutottak velük. A jószág átúszta a folyókat, s elment a maga lábán.

A királyi adománybirtokok elnyerésének legfőbb feltétele a katonai vitézség volt. Az ilyen birtokok a Kerületben lakóknak szabadon eladhatók és örökölhetők voltak. A nemzetséghez tartozóknak azonban elővételi joguk volt. A vitézi tettek jutalmazásául a Kiskunságon is akadtak ilyen adománybirtokok és nemesi rangra emelések. A kiskunságon a XIX. század elején mintegy 40 nemesi család lakott, kiket nagyobb részben katonai vitézségükért jutalmaztattak.

52