Bánkiné Molnár Erzsébet: Redemptusok. Gazdaság és életmód Kiskunfélegyházán a redempció első századában (Debrecen, DUP. 2000)

Lakhatás, lakosi jog

húszban lakott idegen tanyás, nyolcban a gazda. Érdekessége a kisszállási tanyáknak, hogy tizennyolc tanya özvegyasszonyok tu­lajdonában volt, de csak négyük tanyájában lakott idegen tanyás. Külső és Belső Galamboson 144 tanyát írtak össze, ebből huszon­négyben lakott idegen tanyás, tizenegyben pedig maga a gazda. Páka pusztán csak nyolc tanya volt, abból is egy a postaház, a ma­radék hétből négyet tanyásbéres, hármat a gazda lakott. A szőlőkben Öreg Galamboson húsz ház volt, de tizenkilenc­ben senki nem lakott, egyedül özvegy Keserű Györgyné szőlőbeli házát lakta Tóth György „remete". Új Galamboson a felépült 27 házból kettőt laktak. A Közei-szőlő Kutya-hegynek nevezett ré­szében az Epres mellett kilenc ház állt, s mindben olyanok lak­tak, akiknek nem volt másik házuk. A Bika-hegynek nevezett ré­szen tizenhárom ház állt, ebből nyolcban a tulajdonos, a többi­ben rokon, kapás, vagy zsellér lakott. Mindez annak ellenére kö­vetkezett be, hogy azokat, akik feleségestől, cselédestől (gyerme­kekkel) a tanyán laktak, nyolc évvel korábban még 15 pálcával büntették és a városban való lakásra kényszerítették. 14 Több tanyában idegeneket írtak össze, közöttük voltak azok az első kertészek, akik családostól költöztek a gazda tanyájába, hogy a dohánytermelést műveljék, illetve irányítsák. 15 Ismeretes tizennégy Bika-hegyben és hét Öreg-hegyben lakó félegyházi kérelme, akik azért folyamodtak a tanácshoz, 16 hogy a szőlőben lakhassanak. Helyzetük a kiszolgáltatottság és remény­telenség példája. Az 5-600 négyszögöles szőlőtelepítésre kijelölt parcellákat a földnélküliek is képesek voltak megvásárolni. Osztásból ugyanis csak redemptusok kaptak. Másod- és harmadkézből vásárolva zsellérek is hozzájutottak. A redemptusok örökösei közül több­nyire a lányoké lett a szőlő, akik eladták, s az gyakran zsellérek vagy irredemptusok tulajdonába került. BKML. Kf. Lt. Prot. Pol. 9. p. 26./1796. 5 BKML. Kf. Lt. Prot. Pol. 8. p. 579, 755./1795.; Takács, 1964. 6 BKML. Kf. Lt. Arc. 16. С 2. F 2. № 62./1804. 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom