Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban II. Gáspár András honvéd tábornok (Kecskemét, 2002)

Hermann Róbert: Gáspár András honvéd tábornok

Kált és Kompoltot védő, a II. hadtest Szekulits-hadosztályába tartozó Kisfaludy-dandárhoz kellett csatlakoznia. A két dandár február 26-án éjfélkor indult el, s foglalta el állását a csatarendben. (Egyébként az Aulich-hadosztály volt az egyetlen, amely a hátrébb álló csapatok közül a 27-i csatanapra megér­kezett a csatatérre). Február 27-én Aulich vezényelte a magyar balszárnyat, s Gáspár is itt állt dandárával, de - haditörvényszéki vallomása szerint - harcba nem került. Aulich mindvégig védekező állásban maradt, talán azért, mert attól tartott, hogy egy merészebb támadással tulszárnyaltatásnak tenné ki magát. Aulich a Dembiriski által február 27-én Kápolna visszavételére indított támadás előtt parancsot kapott Dembirískitől, hogy csapataival vonuljon északnak, s támogas­sa a támadást. Aulich meg is indult, azonban útközben arról értesült, hogy a cs. kir. csapatok időközben kiszorították Kairól a Kisfaludy-dandárt. Erre vissza­fordult Kál felé, azonban mire odaérhetett volna, Dembiriski utasította, hogy ő is kezdje meg a visszavonulást. 143 A magyar hadsereg Kerecsendre, majd miután Dembiriski reménytelennek ítélte a küzdelem folytatását, Makiáron át Mezőkövesdre vonult vissza. Gáspár dandára azt az utasítást kapta, hogy Maklárról Szikszó pusztára vonuljon, s ott állást foglaljon. Alighogy odaért, jött az újabb utasítás, hogy egészen Mezőkövesdig menjen. Útközben azt a jelentést kapta az utóvédtől, hogy az ellenség is előnyomul, azonban a dandárt útközben nem érte támadás. Délután 2 óra körül érte el Mezőkövesdet, ahol tábort ütött. A február 28-án Mezőkövesdnél összpontosuló magyar sereget a Schlik-hadtest Franz Deym vezérőrnagy lovasdandára követte nyomon. Deym 7 század vértese rajtaütött az utóvédet alkotó Kmety-hadosztály lovasságán, tüzérsége pedig szorgalmasan lőtte a magyarokat. Erre Gáspár is parancsot kapott, valószínűleg Aulichtól, hogy nyomuljon előre a 9. huszárezreddel. Az ezredes életében most először vezethette rohamra az egész ezredet, azt az alakulatot, amelyben immáron 28 éve szolgált - s éppen a saját korábbi ezred­parancsnokával szemben. Amint Gáspár ezrede a magyar állással egy magasság­ba ért, két huszárosztállyal oldalba fogta a magyar centrumot és a balszárnyat folyamatosan lövő ellenséges üteget. Görgey Kornél őrnagy ajánlkozott a rohamra, s engedélyt két Gáspártól az ágyúk megrohanására. Gáspár beleegye­zett, s a huszárok azonnal az ágyúkra törtek. A lovassági viadalhoz csatlakozott a 13. (Hunyadi) huszárezred egy százada is, s közben Kmetynek a 10. (Vilmos) huszárezredhez tartozó századai is szorgalmasan aprították a vérteseket. A huszárok azonnal elfoglaltak két löveget, két lőszereskocsit, emellett 29 fogoly (köztük egy tiszt) és 20 ló került a kezükre. Egy feldőlt löveget szintén a 9. huszárezred közvitézei (más forrás szerint Hunyadi-huszárok) állítottak fel, s Borús József: Dembiriski fővezérsége és a kápolnai csata. Bp., 1975. (továbbiakban Borús József) 269-273. o. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom