Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)
A sokat emlegetett jászkun demokratizmus és egyenlőség mögött egy gazdaságilag és társadalmilag egyaránt igen tagolt közösség húzódott. A redemptiótól távolodva a demokratikus közélet egyre kisebb társadalmi réteg számára vált lehetővé, s az egyenlőség hangoztatása is csak kifelé, a vármegyékkel szemben érvényesült. A belső életet szabályozó közigazgatási rendszer és szervezete valójában a két vezető réteget elsősorban a redemptusokat és a velük - a nemesi jogok érvényesítésével kapcsolatban felmerült viták ellenére - érdekegyezséget képviselő nemeseket szolgálta, és a nekik megfelelő normákat igyekezett elfogadtatni a kerületekben élőkkel. Az 1848-as pozsonyi országgyűlés által megalkotott törvények megteremtették a polgári alkotmányosság alapjait. A törvényalkotók az 1848:25. te. megalkotásával külön és kiemelten, de ideiglenes jelleggel, gondoskodtak a kiváltságolt kerület igazgatási szerkezetének szabályozásáról. A nádor legfőbb bírói hatalma megszűnt. A Jászkun Kerület nádori főkapitánya főispáni rangot kapott. A helyi társadalom irányitói a tisztújítások után is a redemptusok és a redemptus-nemesek közül kerültek ki, a változások többségükben azonos társadalmi rétegen belüli személyi változások voltak. A korábban nem létező képviselőtestületek zökkenőmentesen illeszkedtek be az igazgatási rendszerbe, ez főként annak tudható be, hogy a redemptio óta létező birtokossági gyűlések folytatásának tekintették. Csupán a tanácsok érezték kezdetben sérelmesnek, hogy a gazdasági ügyekben döntésre jogosult testület most politikai jogusultságot is kapott, és irányító tevékenysége elsődlegessé vált a helységekben. A választásra jogosultak számszerinti aránya csekély mértékben magasabb lett a korábbi időszakoknál, de társadalmi összetételében alig változott. A jogkiterjesztés határai a redemptusokig terjedtek, s nem születtek olyan községi határozatok, amelyek az áprilisi törvényeket úgy értelmezték volna, hogy a privilégium sáncai mögé az irredemptusok is beléphetnek. Az összkerületi közgyűlés sem ösztönzött az új törvények érvényesítésére. Döntéseiket a kiváltságok védelme és a belső béke fenntartása egyaránt befolyásolta. 1848 után a jászkunok elvesztették rendi vonásaikat. A Bach-rendszer abszolutista kormányzata átmenetileg sikeres támadást indított az önkormányzatok ellen. A jászkun társadalom mégis, külön jogaiban gyökerező hagyományaira támaszkodva, megőrizte másságát. Ebben nagy szerepet vállaltak a helyi igazgatás „kebelbéli" hivatalnokai, akik a hivatali kötöttségek ellenére is megpróbálták az önkormányzati hagyományok bizonyos vonásainak átmentését a polgári igazgatás irányába. Az 1848-ban megválasztott helyi tisztikarok 1849-ben is hivatalban maradtak, s a kettős irányítás idején a hadihelyzet változásaitól rettegve őrizték önkormányzatuk függetlenségét. Tették ezt oly módon is, hogy a nemkívánt felső hatóságok leveleit nem bontották fel, elkerülve így a végrehajtás megtagadásának vétségét. A Bach birodalmi belügyminiszter nevéhez fűződő új közigazgatási rendszer megszüntette a testületi irányítást, a közigazgatás alsó foka a járás lett. A tanács 232
