Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Gatti Beáta: "…most már meg vagyunk rokonosodva egészen". A család és a rokonság szerepe a bukovinai székelység indentifikációs törekvéseiben
politikai gondolkodást, amely a bukovinai székelységről szóló külső és belső szempontú értelmezéseket meghatározhatja. A vizsgált kutatási kérdések az örökség, örökségesítés (patrimonalisation) rendkívül izgalmas interdiszciplináris paradigmájába illeszkednek; ilyen módon a múlt birtokbavételéhez és használatához kapcsolódó stratégiákat a bukovinai székelység öndefiníciós kísérleteiként is értelmezhetjük. Tanulmányom első felében azokra a trendekre és tendenciákra kívánok utalni, amelyek véleményem szerint nagyban meghatározzák a bukovinai székelységgel kapcsolatos beszédmódokat, elsősorban a történetírás és a néprajztudomány, majd később a folklór- és népművészeti mozgalmak részéről. Ezt követően tereptapasztalataim alapján hangsúlyos pontokat, kulturális gyakorlatokat, a család kulcsfogalma alapján szerveződő jelenbeli múltrekonstrukciókat emelek ki. Amellett érvelek, hogy egy olyan homogenizáló beszédmód alakult ki, részben a bukovinai székelységgel kapcsolatos politikai, társadalmi gondolkodás (és gondoskodás), valamint a folklór- és népművészeti mozgalmak hatására, amelyben az etnikai csoport egy egyedi, archaikus, letünőfélben lévő kultúra hordozójává, ugyanakkor a nemzeti összetartozás egyik szimbólumává vált. Ezzel párhuzamosan a politikai legitimáció szempontjából fontos ősiséget erősítő, egyénileg „gyártott” történelmi tapasztalatok (például genealógiai, amatőr helytörténeti kutatások, családtalálkozók, bukovinai látogatások stb.) a kortárs etnikai identitás fenntartásához járulnak hozzá. Ugyanakkor az is látható, hogy Bukovina, az egykori szülőföld multivokális szimbólumként működik már, az egykor ott élt etnikai csoportok körében is. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Az egykor az Osztrák-Magyar Monarchiához, ma Romániához és Ukrajnához tartozó Bukovina multietnikus tájegység, ahol többek között ukránok, románok, zsidók, németek, lengyelek, örmények és székelyek éltek együtt a második világháborúig. A XVIII. század második felének erdélyi kivándorlási hullámát a történetírás a székely határőrség megszervezéséhez és az 1764-es madéfalvi veszedelemhez (Siculicidium) köti.4 Ennek története megfelel a születő új népcsoport, a bukovinai székelység eredetmondájának, és a csoport kulturális emlékezetében mint kollektív trauma, kiemelt helyet kap.5 1774-től kezdetét vette a Habsburg Birodalomhoz tartozó, ekkor még gyéren lakott, ruszin, rutén és román lakossággal rendelkező Bukovina benépesítése. A székely falvak lakossága részben a madéfalvi veszedelem után Moldvába menekült székelységből került ki, 1786-ig öt nagyobb és számos kisebb, rövidebb életű telep jött létre.6 A bukovinai székelységhez kapcsolódó társadalmi, politikai és közéleti (pár)beszédre a kezdetektől fogva jellemző, hogy az érdeklődés hullámszerű, többnyire egy-egy katasztrófa kapcsán (például 1863/66-os éhínséget, az 1831., az 1848. 4 A székelyföldi lakosság nagyobb arányú kivándorlása számos, részben ezzel összefüggő, részben más ok következtében már korábban, a XVIII. század elejétől kezdetét vette. 5 SCHELL Csilla 2004. 581. 6 A letelepülő családok ingyenes házhelyeket, hozzávetőleg 36 hold földet, a kezdeti időkben adókedvezményt és pénzt, később gazdasági eszközöket, ezen kívül a határőrszolgálat miatt megszököttek kegyelmet kaptak. 92
