Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Raffai Judit: Hagyomány és divat. A szabadkai nők öltözködési szokásai az 1900-as években
RAFFAI JUDIT HAGYOMÁNY ÉS DIVAT A SZABADKAI NŐK ÖLTÖZKÖDÉSI SZOKÁSAI AZ 1900-AS ÉVEKBEN A XIX. és XX. század fordulóján Szabadkát - lakosságának száma alapján - Szeged után a második legnagyobb vidéki városként tartották számon az országban: 1891- ben 73 526, 1900-ban 82 122, 1910-ben 94 610 lakosa volt. Szabadkát mindig a nyelvi gazdagság és vallási sokszínűség jellemezte. Az 1900-as népszámlálás adatai szerint a városnak 57,05 százaléka volt magyar, 3,15 százaléka szerb, 2,12 százaléka német. A többi szabadkait - eltekintve a 163 tót, 23 horvát, 6 oláh és egy rutén lakostól - az egyéb kategóriához sorolták. Ebbe a csoportba tartoztak a bunyevácok is, és csak feltételezhetjük, hogy ők alkották a lakosság közel 38 százaléka. A korabeli város vallási megoszlása is tarka képet mutat: 1900-ban a lakosság 91,20 százaléka római katolikus, 3,71 százaléka izraelita, 3,05 százaléka görög keleti, 1,23 százaléka református, 0,42 százaléka evangélikus, 0,27 százaléka görög katolikus, 0,14 százaléka egyéb vallású. Kisebb eltéréseket leszámítva hasonló adatokkal rendelkezünk a népesség anyanyelv és vallás szerinti megoszlásáról az 1910. évi népszámláláskor is. A város lakossága nagyon elmaradott volt, legalábbis ezt bizonyítják a statisztikai adatok: 1891-ben a lakosság 21,66 százaléka tudott csupán olvasni és írni. Ez a szám 1900-ban 47,94 százalékra, 1910-ben pedig már 61,12 százalékra emelkedett. Ezt a képet erősítik azok az 1900-as adatok is, amely szerint az itt élők 1,71 százaléka számított csupán értelmiséginek. így nem csodálkozhatunk azon, hogy a korabeli publicisták, írók, költők és egyéb tollforgató emberek gyakran említik a város elmaradottságát. Példaként hozhatnánk Kosztolányi Dezső, Csáth Géza vagy akár Balázs Béla ide vonatkozó írásait is, most mégis Havas Emilt idézzük, aki a Bácska társadalmi élete ezer arcképpel című kötetben így ír a szabadkaiakról: „A gazdáink kinevették, aki mást és másként akart termelni, mint ahogy ők az apjuktól tanulták; az iparosok húzódoztak attól, ki nyugatról, Európa többi államairól beszélt nekik; a kereskedelem alig akar kimozdulni a maga patriarchális kereteiből. A haladástól való elidegenedés lesírt egész Szabadkáról.” 1 Ennek az elmaradott városnak a fejlődése a XIX és a XX század fordulóján indult meg és az I. világháborúig többé-kevésbé felzárkózott a hasonló korabeli városokhoz. Ennek a folyamatnak az egyik elindítója a vasútvonalak (1869-ben az alföldfiúméi, 1882-ben budapest-zimonyi) megnyitása volt, amely a városi élet gyorsabb fejlődését, a gazdasági élet fellendülését eredményezte.* 2 Magyar László levéltári kutatásaiból tudjuk, hogy „1900 és 1918 között több lett az ipartelep és üzem (...), növekedett a pénzforgalom is. Bizonyítja ezt a sok takarék- és hitelintézet, ipartestületi hitelszövetkezet, takarékpénztár és kereskedelmi részvénytársaság, önsegélyező szövetkezet, bankegyesület, váltóüzlet megalakítása. Talán nem volt véletlen, hogy éppen Szabadkán tartották meg a VII. országos ipartestületi kongresszust 1905-ben.”3 1880 és 1912 között történtek a városban a legnagyobb beruházások. Az akkor felépült épületek (vasútállomás, bérházak, városháza, Palics fürdőépületei, Nemzeti Casino, 'HAVAS Emil é.n. 154. 2 MAGYAR László 2004. 156. 3 MAGYAR László 2004. 150. 105
